Hampshire-ben, a New Forest Nemzeti Parkban levő, franciás nevű és fura kiejtésű kastély és kastélykert ad otthont a UK egyik legnagyobb autó és motor múzeumának. Lutontól ugyan kicsit messze van, kb. 2 óra autóval, de tömegközlekedéssel is max. 4-4.5 óra

Jó, jó, de miért érdemes ide elbumlizni?

Beaulieu sokkal több egy egyszerű autómúzeumnál. Bár annak is nagyon jó.

Területén a néznivalók mellett rengeteg játék és egyéb látványosság található. Ha mindez nem lenne elég egy nagyon kellemes családi nap ígéretéhez, az.autómúzeum mellett a Top Gear autós műsor világába is betekinthetünk a kastélykertben. És mint a bejáratnál megtudtuk, mássalhangzó-takarékos nevét bjúli-nak  kell ejteni.

A kastélykert hatalmas, és stlusosan először egy körúttal kezdtünk a magasvasúton, hogy felmérjük a terepet. A földön aztán a National Motor Museum névre hallgató autósmúzeumban néztünk körül és több, mint 250 járművet láttunk. Olyan ritkaságok mellett, mint a  Ferrari Dino, vagy a Morgan-Aero, Vauxhall Prince Henry, ... , egy nagyon klassz Rolls-Royce gyűjtemény, és több Forma-1 autó is látható. A magasvasút egyébként a múzeum épületén is áthalad, klassz volt más szögből látni a járműveket.

De nem csak csilivili, makulátlan, történelmi, bolondos vagy ikonikus járműveket mutatnak be, hanem az autózás hajnalával kapcsolatban még egy csomó tárgyat, dokumentumokat begyűjtöttek és minitárlatokat vagy teljesen élethű, korabeli helyiségeket rendeztek be velük. Kedvencünk talán a régi Shell iroda és az autószerelő műhely volt. A gyerekek a sokfelé elhelyezett kisebb-nagyobb szimulátorokat élvezték legjobban.

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 

 A Top Gear ma már csak emlék az angol televíziózás történetében, de Beaulieu-ban még nagyon is valóságos, élethű és megtapasztalható élmény. És állati jó. Egykori rajongóknak kötelező.

Először is ott vannak a különböző kihívásokra készített autósszörnyek. Aztán a szimulátor, meg a teszt pálya. No és, persze, az Enormodrome, ahol a Top Gear studiójába lehet belépni.

Első látogatásunkkor nem is jutott idő a többi látnivalóra, pedig Beaulieu tartogatott még pár meglepetést.

Egy belépő áráért ugyanis a National Motor Museumon és a World of Top Gear-en kívül a kastély, a kastélykert, a kastélykertben levő apátság és a Titkos Hadsereg Múzeuma is megtekinthető, illetve a már említett magasvasúton kívül pedig veterán busszal is utazhatunk korlátlanul, hop-on hop-off rendszerben a helyszínek között. Ha időszakos kiállítások vannak, akkor azok is általában ugyanezzel a jeggyel tekinthetők meg.

A kastély a Montagu család otthona, lassan több, mint 480 éve. Helyes, Viktoria-korabeli ruhákba öltözött tárlatvezetőnk volt, az ő segítségével fedeztük fel a kastély termeit és a fantasztikus festményeket, no meg - a konyhát. A nappaliban épp mini opera koncert volt, minden látogató nagy örömére.

Az apátság épülete sajnos ma már nem teljesen áll, bár vannak olyan részei, amiket sikerült megmenteni az enyészettől. Második ottjárttunkkor éppen ragadozó madárbemutató volt.

Viszont a kastélykert távolabbi sarkában berendezett, kívülről kis házikónak tűnő Titkos Hadsereg Múzeum megint csak nagyon érdekesnek bizonyult. A II. világháborúban itt, ebben az épületben működött egy kihelyezett részlege a James Bondok mögötti háttérirodának, amely egyben kém kiképző központ is volt. A háború véget értét követően szinte érintetlenül sikerült megőrizni, sok fényképpel, korabeli kémeszközökkel és történetekkel emberközelibbé tenni. 

A kastélykert meg csak egyszerűen szép, tipikus angol, viktoriánus tájrendezett kert, rózsahegyekkel, romantikus zugokkal és lugasokkal.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

A shopról viszont valószínűleg ódákat tudnánk zengeni. Egy csomó autós újság, könyv, STIGes és nem STIGes Top Gear emléktárgyak, történelmi könyvek és játékok, vintage lakberendezési cuccok, helyi készítésű kozmetikumok és élelmiszerek... Még hosszan sorolhatnám. De ami a lényeg: érdemes rá tartogatni egy kis költőpénzt. Mi is pár pólóval és egy  könyvvel gazdagabban jöttünk ki: egy, a Top Gear házigazdáinak utánozhatatlan stílusában írt Nagy Britannia útikalauzzal.

Aki teheti, annak érdemes egy hosszabb kirándulást tervezni a környékre: New Forest az egyik legszebb erdős nemzeti parkja Angliának.

 

 

Nagyfiam a Harry Potter regények szerelmese. Mindig nagyon szeretett volna elmenni Roxfortba, és a filmek, filmcsinálás is érdekeli - ahogy minket is. A könyvben szereplő információkkal ellentétben, aki Angliában Roxfortba igyekszik, annak célszerű a Leavesdenben levő Warner Brothers Studio felé venni az irányt a King's Cross station helyett. (Amerikában meg Orlandóba, a Universal Studios vidámparkokba.)

Másfél hónappal előre megvettük a jegyeket online: nem azért, mert akkorra akartuk, hanem mert nem volt előbb. Mindig nagyon sokan szeretnének menni, de hétvégére, normális időpontra, különösen nehéz jegyet kapni.

Leavesden London nyugati szélétől autóval kb félóra, de tömegközlekedéssel sem reménytelen, még Lutonból is megoldható másfél óra alatt.

Harry Potter rajongó baráti társasággal mentünk egy reggeli 10-es időpontra. A honlapjuk szerint átlagosan 3 és fél órás egy látogatás, de egész napra készültünk. Nekünk még sosem sikerült egy látványosságot sem 'szintidőn' belül teljesíteni - ezt sem.

Az időpontra szóló jegy ellenére kb 20 perccel előtte oda kellett érni. És valóban: az is időbe telik, mire becsekkolunk, meg a stúdiótúra kezdőpontjáig elérünk - pedig elméletileg csak azok vannak ott, akik akkorra jöttek. A csoportok létszáma ugyan limitált, de azok mind egyszerre mennek be. És bár egyszerre viszonylag sokan kezdtük adott időpontban a túrát, a hely, méretei miatt, még teljesen élvezhető volt. A bevezető kisfilm után meg egyszerűen eloszlott a tömeg.

Az épületen belül rögtön pár, a filmekből jól ismert érdekesség fogadott, a sorban állva pedig Harry lépcső alatti szobáját csodálhattuk meg. A bevezető kisfilm filmvászna mögötti óriási kapu a stúdióba vezetett, és ha eddig még nem is, innen már teljesen olyan volt, mintha a filmben járkáltunk volna, és a szereplők is bármikor szembe jöhetnének. Egyszerűen magával ragadott minket a hely varázsa. 

• 
• 
• 
• 
• 

Az egyik dolog, ami megfogott minket, az a részletgazdagság volt. Minden részletet aprólékosan kidolgoztak, tárgyakat pontosan megterveztek és kiviteleztek. Az egyik óriási gobelinről kiderült, hogy másfél éven keresztül csak erre a célra készült. Vagy Roxfort tervei például. Hihetetlen milyen gonddal tervezték meg, és aztán ugyanazzal a műgonddal valósították meg. A szobrok, az ajtók, még sorolhatnám...

A  filmes trükkökbe való beavatás szintén lenyűgöző volt. Sok érdekességet, bulváros infót tudhattunk meg csak azzal, hogy körbesétáltunk, és elolvasgattuk az információs táblácskákat. A legjobb mégis az volt, hogy néhány trükköt magunk is kipróbálhattunk. Így került kislányunk a filmbe - ami neki akkora élmény volt, hogy hetekig erről beszélt utána.

2 stúdió épület között, az udvaron is mindenféle csodák vannak: a hóágyúk, a busz, Roxfort híres hídja, Privet Drive, vagy az óriási sakkbábuk - no meg egy jó kis forró csokizó.

• 
• 
• 

A második épületben a maszkmester és a trükkmester birodalma volt, helyenként elég ijesztő dolgokkal. Egy üvegvitrin mögött látható például a harapós könyv - a gyanútlan gyerekek/felnőttek körül állók vigasságára. A stúdiótúra végén természetesen egy hatalmas bolt van - itt is lehet kicsit bóklászni, varázspálcákat kipróbálni.

2017-ben egy új résszel, a Tiltott Rengeteggel bővült a látnivalók sora, azt is érdemes kipróbálni.

Suffolkról biztos nem Olaszország jut eszünkbe, és nem csak az eső miatt. Ickworth kastélyának meglátogatása során mégis az a bizarr kényszerképzetünk volt, hogy ez nem is Anglia. Ez az épületegyüttes állhatna akár Olaszországban is.

Egy excentrikus angol család, egész pontosan Bristol negyedik grófja (többek között) az itáliai művészet és építészet megszállottja is volt. György korabeli kastélyuk, az Ickworth, legszebb ékessége egy olasz stílusú, kör alakú Rotunda és az olasz kert.

Egyébként Bishop gróf, másnéven Bristol 4. grófja, valami csoda folytán lett csak az: elvégre egy harmadik fiú meglehetősen csóró, és abszolút jövőmentes harmadik fia volt, mikor az ölébe hullt a birtok. Apukája, az első gróf messzeföldön hírhedt volt Angliaszerte: gyönyörű felesége mellett számos fiúbarátot is tartott. Bishop gróf neve is beszédes, igazából papnak készült, mint annyi sok második vagy harmadik fiú abban a korban. Ő kezdte el építtetni a kastélyt, miután megörökölte a birtokot de viszonylag  korai halála miatt fia fejezte be. Bishop gróf sosem lakott benne. Sajnos a Hervey család, Bristol grófjai, még a múlt század végén kihaltak, így ma már csak múzeum ez a gyönyörű épület.

Rengeteg, kétes illetve valódi művészeti tárgyat felhalmozott Bishop gróf olasz utazásai alatt, amelyeket a házban akart kiállítani, és amelyeknek nagy részét napóleoni csapatok elkobozták. A mai kastélyban viszont a National Trust egyik legnagyobb szépművészeti gyűjteménye található: Velázquezt, Hogarthot és Kaufmannt is láthatunk. Megtekinthető egy kivételesen szép ezüst étkészlet gyűjtemény is, ez minket nem hozott lázba, de biztos van akiket érdekel, mert sokan nézegették.

A kastélynak hatalmas parkja, és egy több részre osztott falazott kertje is van. Ez részben még funkcionál, innen viszik a helyi kis étterembe/ kávézóba a salátákat és egyéb zöldségeket.

Mielőtt betértünk volna a házba, a napsütést kihasználva, egy, a recepción kapott térkép alapján az egyik park körüli túraútvonalat jártuk végig. És annak ellenére, hogy szezonon kívül túráztunk egy semmi kis helyen, elég sokan kirándultak még hozzánk hasonlóan errefelé.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Hatalmas szelídgesztenyefák szegélyezték az utat. Épp érett a gesztenye, és egy kisebb zacskóval össze is szedegettünk a fa alól, amit aztán itthon meg is főztünk. Amúgy meg a túraútvonalon bámultuk a tájat, a kacsákat meg a barikat. Gyönyörű, enyhén lankás suffolki vidék, és a túraútvonalak is jól felismerhetően vannak kitáblázva és térképezve.

Ickworth arról is nevezetes, hogy nemcsak a lépcső feletti, 'uras' rész látogatható, hanem az úgy nevezett "below stairs", szó szerint fordítva "lépcsők alatti", azaz szolgaélet bemutatására is hangsúlyt fektetnek. Egy kora 19. századi hétvégi parti valós emlékeit felidézve vezetnek végig nemcsak az urak és úrhölgyek, hanem az alagsor (és a szolgalét) egyes részein. Downton Abbey - csak igaziból. 

Ottjárttunkkor épp nagy élet volt a konyhán: korabeli ételeket sütöttek-főztek György-korabeli ruhába beöltözött önkéntes nénik. A nagy sürgés-forgás közepette mindenkihez volt egy kedves szavuk, ételrecepteket osztogattak, kínálgattak. A szolgák 'nappalijában' pedig néhány akkori játékot és a zongorát is ki lehetett próbálni.

A legemlékezetesebb számomra a konyha: az a gyönyörű nagy tűzhely és a korabeli étellift marad.

 

Norfolk észak-keleti részén, Lutontól kb 100 mérföldre (2 órányi vezetésre) található a Roarr! Dinosaur Adventure: egy hatalmas kalandpark, ahol minden a dinoszauruszok körül forog. 

A park bejáratánál rögtön pár kisebb dinó várt minket, és a park területén is több helyen visszaköszönt a dinós, ismeretterjesztős vonal. Voltunk a dinoszauruszos túraútvonalon az erdőben, ahol a megkeresendő dinók mind a saját becsült életnagyságukban voltak kiállítva - óriások hozzánk képest. Volt pár dinamikus elem, mint a robotizált T-rex, de alapvetően elég statikusak voltak a dinoszobrok. Inkább szabadtéri kiállítás jellege volt a túrának, nem egy Jurassic parkos élmény.

A látvány mellett egy csomó interaktív érdekességgel, ismeretterjesztő anyaggal, játékkal, bélyegezhető útlevéllel is igyekeztek a parkban feldobni a túrát. Aki sikeresen megtalálta az összes bélyegző állomást - és nem volt egyszerű! -, az a parkból kifele menet, a shopban ajándékot kapott. 

A kültéri játszóterezés is befért még az eső előtt, a hatalmas dinós csúszdán meg a drótkötélpályán időztünk a legtöbbet.

Négy büfé is található a park területén, mi a viszonylag nagyobb beltérit választottuk, ezek is dinós témájúak voltak. Voltak olyan családok is, akik a kinti padoknál, asztaloknál piknikeztek. 

Épp eleredt az eső, mikor bementünk a Dinomite területére. Kívülről nem látszik, de egy szép nagy beltéri, szintén dinós témájú dühöngő van bent, sok csúszdával, várral a gyerekeknek és padokkal, asztalokkal a megfáradt szülőknek. Ciki, nem ciki, a 12 éves is ugyanúgy élvezte a többszintes csúszdákat, mint a kicsi. Izzadtságtól tocsogó hajjal jöttek néha-néha megpihenni.

Persze voltak kevésbé dinós témájú kalandlehetőségek is a park területén. A gokartozást és a minigolfozást is kipróbálták a gyerekek és a titkos állatkertbe is benéztünk. Fejtek tehenet, simogattak tengeri malacokat. Boing, boing, boing: helyes wallabyk ugráltak az egyik sarokban. 

Mivel Halloween idején mentünk, ezért a dinókon kívül még csontvázakkal, koporsókkal, ijesztegetős figurákkal volt minden tele, hatalmas pókok és pókhálók lógtak a fákról, sírhantok kerültek a dinoszauruszok elé. A jegyiroda túloldalán például rögtön egy szép nagy kaszás fogadott. Hát,... elég ijesztő volt, még nappal is. Az igazi Halloween-megszállottak pedig nem nappal, hanem éjjel mentek a parkba, garantáltan vérfagyasztó élményért. 

Lehet, hogy Londonban kevésbé, de vidéken még nagy buli a Halloween. A dinoszaurusz park után a Bury St Edmunds közepén található apátsági kertbe mentünk este 8 órára, több ezredmagunkkal. Bonfire Night volt, az örömtüzek éjszakája. Ilyenkor Anglia-szerte hatalmas örömtüzek gyúlnak, tűzijátékokat rendeznek.  

Fejenként 5 font ellenében engedtek be mindenkit a kapun, és az apátság kertjében egy jókora mobil vidámpark várt minket, ahol a kb. 3 emelet magas, szőnyeges csúszdát is kipróbáltuk.

Majd 8-kor pontban elkezdtek a hangosbemondóban visszaszámolni, amihez a jelenlévők is csatlakoztak. Zúgott a 3,2,1 - és aztán a hideg ellenére egy egész kellemes félórában volt részünk a zene és a tűzijáték jóvoltából. 

Végül a fogadóban is jelmezbál kezdődött a tűzijáték után. Eszméletlen sminkekben és jelmezekben pompáztak a helyiek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

 

 

Az angolok híresen jók a látványosságok kitáblázásában, tapasztalataink szerint nehéz nem megtalálni valamit. A duxfordi IWM tábláját viszont csak oda tették ki, ahonnan már látni is lehet: a bejárat előtt 20 méterrel. 

Első látogatásunkkor a parkoló telis-tele volt autóval, a bejáratnál kígyózó sor. Szerencsére rosszabbnak nézett ki, mint amilyen volt valójában: kb 15 perc alatt benn voltunk a volt katonai reptér területén. Persze, mint kiderült, nem mindenki hadtörténelem-őrült volt már a bejáratnál sem. Egy sor mamika a bejáratot követően a legnagyobb hangár egyik sarkában megrendezett Quilt showra fordult rá a Concorde helyett.

Az IWM múzeumokból több is van Angliában, összesen 5 helyszínen. Messze a legnagyobb ezek közül a volt duxfordi repülőtéren berendezett, 8 múzeumot magában foglaló komplex kül- és beltéri múzeumegyüttes. A hangárokon kívül több kis épületben és külső helyszíneken is egy csomóféle repülő, harci jármű és egyéb, az első és a második világháborúval kapcsolatos dolog tekinthető vagy hallgatható meg.Nem csak sétarepülésekre van lehetőség, hanem van egy tank arénájuk is, és minden évben rendeznek tematikus légibemutatót is. Idén ebből kettő is lesz: egy Battle of Britain és egy Flying Legends. Ha már a sétarepüléseknél tartunk, megfelelő mennyiségű cash ellenében akár egy Spitfire is kipróbálható. 

Duxford elméletileg vonattal is megközelíthető Londonból, de érdemes inkább kocsit bérelni, és 45 perc alatt megtenni a cirka 50-55 kilométeres utat 3.5-4 óra tömegközlekedés helyett Lutonból.

A bejáratnál kapott térképen a hangárok és egyéb látnivalók (no meg a büfék) elhelyezkedése mellett, a lap alján, több látogatási terv is szerepel: felnőtteknek, kis gyerekes családoknak vagy nagyobb gyerekekkel érkezőknek. Mi igyekeztünk ez utóbbi útvonalat tartani. Viszonylag hamar rájöttünk, hogy a látogatási terven szereplő túrák időigényét komolyan alábecsülték, és arra is, hogy lehetetlen mindent egy nap alatt megnézni. Érdemes beruházni egy IWM Duxford Guidebook-ba már rögtön a belépéskor, csak kb 5 fontba kerül.

Első ottlétünk alkalmával ezért a család a legnagyobb hangárt követően kettévált: egyesek pesszimizmusukat azzal bizonyították, hogy feltételezve, hogy nem lesz esélyük még egyszer ennyi vasra rábeszélni a csajokat, megpróbálták egy nap alatt körberohanni az összes kiállítási helyszínt, a csapat másik fele pedig azzal, hogy lelassított: úgyis visszajövünk és tök fölösleges rohangálni. És persze, így is lett.

Az AirSpace hangár bejáratánál rögtön egy nukleáris töltet fogadott. Innen két irányba is el lehet indulni. Fent egy sereg kipróbálható, megtapogatható dolog, fizikai, gyorsasági és erőnléti kísérletek, játékok, kisfilmek - a gyerekek nagyon élvezték.. Lent pedig a repülés története, és a számtalan angol, repüléshez kapcsolódó, találmány, kísérleti és megvalósított repülő, motorok találhatók. A kiállított tárgyak mindegyikéhez részletes leírást találtunk, a rajta/vele szolgáló katonáktól egy-egy idézet, vagy rövid sztori: valódi sorsok és beszámolók. Elgondolkodtató volt a személyzet szemszögéből nézni egy pillanatra a járműveket.

No, és persze a Concorde is az Airspace hangárban található, és hosszú sorban áltak a megtekintésre várakozók. Ijedelemre viszont semmi ok, itt is viszonylag gyorsan lehetett haladni. Concorde-ot egyébként máshol is lehet látni a UK-ben, de felmenni általában csak erre az egyre lehet. Szóval nem érdemes kihagyni, még ha kicsit hosszú sor van, akkor sem. Egyébként ez a gép a saját szárnyán érkezett ide, Duxfordba. Mivel akkor készítették az autópályát Duxford alatt, addig nem lehetett azt a szakaszt megépíteni, amíg a Concorde le nem szállt - óriási kifutópálya kellett neki, és az autópálya azt a részt pont átszelte volna. 

A Battle of Britain részen a betonbunkerek és lakóik életnagyságú viaszszobra, a bombázások miatti kiköltöztetésekről készült fénykép és film összeállítások, a jegyrendszer tárgyai és plakátjai és még sorolhatnám, egy gyerek számára is érthetően és feldolgozhatóan mesélték el Nagy-Britannia küzdelmét és összefogását az első világháborútól kezdve a hidegháborúig.

A duxfordi IWM területén található az Amerikai Légierő Múzeuma is. Az épület is impresszív, hiszen nem egy újrahasznosított hangár, hanem kifejezetten erre a célra tervezték. A bejáratához vezető út melletti táblák a több, mint 26,000, a második világháború idején Angliában szolgáló, és a háborúban életét vesztő amerikai pilótának állít emléket.

Bent olyan csodák is láthatók, mint a B52 Stratofortress vagy egy Blackbird. Itt sajnos, már felmenni egyik gépre sem lehetett, de elég sok interaktív pont van a múzeum területén, ahol személyes beszámolókba is bele lehet hallgatni.

A Földi Hadviselés múzeumát (Land Warfare) a tankok rajongóinak találták ki, vetekszik Bovingtonnal. A Howitzerektől elkezdve a Shermaneken át, nemcsak angol, amerikai hanem német és orosz tankok is megtekinthetők, de egyáltalán nem áll meg a hadtörténelem bemutatása a második világháborúnál. A Falklandi háborútól az Öböl-háborún át Afganisztánig egy sor földi harci eszközt, járművet bemutatnak élethű színhelyeken, viaszbábukkal, táblákkal megrendezve. Egyszerűen fantasztikus!

 

Cornwall déli részén rengeteg látnivaló van a Land's End-en kívül is.

Itt van például a romantikusok körében nagy ismertségnek örvendő Mont St Michel angol megfelelője, pont a csatorna túloldalán, légvonalban kevesebb mint 250 mérföldre, - St. Michaels's Mount.

Ezt a romantikus, középkori várat és a hozzá tartozó falut egy angol kollégám ajánlotta, amikor cornwalli terveimről beszélgettünk. Penzance-tól 3 mérföldre, a partttal szemben, a tengerben található, apály idején gyalog is megközelíthető. Ma is lakják, nem igazi múzeum, inkább egy nagyon is élő, közösségi lakhely. Emiatt szombatonként általában nem is látogatható, hogy az ottlakók is élvezhessék kicsit a szigetüket.

St Michael's Mount Marazion-ból komppal, illetve apály idején gyalog is megközelíthető a földnyelven. Sajnos, mire odaértünk, a kompforgalmat teljesen leállították, mert hatalmas hullámok csapdosták a partot, és meglehetősen erős szél fújt. A várral szemben lévő fizetős National Trust parkolóban meg lehetett még állni, de aki csak a kompra jött volna, az vissza is fordult. Sajnos, épp az évszázad vihara tartott Dél-Anglia felé, így nem voltak túl jók a kilátásaink, bár az utakat még nem zárták le.

St Michael's Mount National Trust birtok. Érdemes a honlapjukat a tervezett kirándulás előtt ellenőrizni, hogy ne érjen meglepetés a nyitvatartás és a kompok közlekedése terén.

Úgy döntöttünk, hogy ha már itt vagyunk, sétálunk egyet a tengerparton. Nagyon hideg szél fújt, de hősiesen küzdöttünk az elemekkel. A parkolóban egyre többen lettek, és a rádióban hallott figyelmeztetés ellenére fürdeni (!) meg szörfözni mentek a jéghideg tengerbe. Ha egy angolt megállítana egy kis szél meg eső, sose hódították volna meg a brit gyarmatokat.

Mi is közelebb bátorkodtunk, és dobáltuk a kavicsokat a vízbe. Szép idő esetén nagyon klassz lehet ez a tengerparti sétány. 

A vizes cipők és zoknik cseréje közben, némi tanakodás után, úgy döntöttünk, hogy akkor legyen a B terv, és menjünk az Eden Project-be.

James Bond rajongók lévén, nem csak az itt látható, egyedülálló növény-és állatvilág vonzott bennünket, hanem az is, hogy saját szemünkkel is lássuk a 2002-es Die Another Day helyszínét.

Az ötlet maga fantasztikus. Pár természet-megszállott, egy 160 éven keresztül használt, majd elhagyott agyagbányából földi paradicsomot varázsolt. 10 éven keresztül regeneráltak és építkeztek, de meglett az eredménye. 2 hatalmas biom közül az egyikben a világ legnagyobb zárt-terű esőerdője találató, a másikban pedig egy mediterrán élettér. A biomokon kívül is fantasztikus és ritka növények láthatók - közérthető és érdekes feliratokkal. 

A parkolóban még nem is, de a látogatóközponton áthaladva már teljesen szürreális látvány tárult a szemünk elé. A biomok, mint hatalmas szappanbuborékok ültek a völgyben, a volt bányában.

A legizgalmasabb rész talán, és nem csak James Bond miatt, az esőerdős biom volt. Több mint 25 méter magas belülről, egy hőlégballon simán belefér - és bent is van, azt használják a szerelők közlekedési eszköznek.

A legmagasabb fájuk 19 méter magas, kevésbé meleg napokon a biomon belül található lombkorona-szinten lévő kilátóra is fel lehet mászni, és farkas szemet nézni vele. Mivel a páratartalom és a hőmérséklet is nagyon magas, ezért kizárólag fitteknek ajánlják. De nem kell megijedni, mi is legyűrtük különösebb megerőltetés nélkül. És a kilátás páratlan.

A kihívást inkább a lépcső kilengése okozta. Mivel a tetőről lóg le a lépcső is, meg a kilátó is, ezért ha megy valaki rajta, reng. Ami 20 méter magasan a levegőben lógva - hááát, érdekes érzés.

Igazi kakaóbab- és banánfa, kávé, cukornád és vanília ültetvény is látható benne - egyszerűen fantasztikus. 

Kései ebédünket a mediterrán biomban levő viszonylag nagy olasz étteremben költöttük el, de több más lehetőség közül is lehet választani, ha valaki valami ennél is egyszerűbbre, gyorsabbra vágyna.

A látogatóközpontban már nem az élő növények vitték a show-t, hanem mindenféle ismeretterjesztő, tudományos, természetvédő feladatok, játékok. Egy tematikus Csodák Palotája - a gyerekek imádták.

Az Eden Project-be egy családi belépő 64 font (ez online ár, helyben drágább), de a látogatást követően éves bérletté alakítható.

 

 

 

Talán mégis jobbra kellett volna fordulni az elágazásnál - mondta a párom, miután vagy félórája haladtuk teljesen sötétben, helyenként kivilágítatlan, de településnek tűnő házak között az A30as majd az A3071-es úton a foglalt szállásunk felé. Persze eleve gyanúsnak kellett volna találni, hogy négyszámjegyű az út számozása - gyakorlatilag csak 1 autó fér el rajta relatíve kényelmesen, kettő már csak visítva. Szerencsére, nem jött szemben senki - bár ezt akkor inkább a baljóslatú jelek közé soroltuk. Még mielőtt megbánhattuk volna, hogy az autópálya végetértét követően is kitartóan haladtunk dél felé, meg is érkeztünk a St. Just-ban található Wellington Hotelbe.

A cirka 5 órás vezetést követően (amiből az utolsó kettőn végig szakadt az eső)  jólesett, hogy kedvesen vártak minket. A hotel egy kicsit erős megnevezés a Wellingtonra. Tipikus angol fogadó a kocsma (bocs: pub) fölött. Egy négyszemélyes családi szobát béreltünk, ezek a fogadó épülete mögötti kis udvarról nyíltak, és valamivel későbbi építésűek talán, mint a fogadó maga. Gyorsan ledobáltunk mindent és visszaszaladtunk a főépületbe vacsorázni. Angol viszonylatban teljesen olcsón, hatalmas adagokat kaptunk, nem is bírtuk megenni.

A szobánk rendben találtatott: tiszta ropogós ágynemű, távirányítós tévé, wifi, kávé, teafőző. A fürdőszoba egy kicsit lelakott volt, de összességében, ár-érték arányban így is teljesen megérte. Miután mindent feltérképeztünk a helyszínen, már csak a vacsi, fürcsi, alvás volt hátra, hogy minél frissebben kelhessünk másnap. És persze némi fohász, hogy légyszi, légyszi, ne essen...

És lőn: egész szép napra keltünk, csak a szél fújt. Hatalmas reggeli a pub-ban (szobaárban benne van), aztán indulás a világ végére. Akarom mondani: Land's End-re, mainland Nagy Britannia legdélnyugatibb pontjára.

Van egy 3.5 órás, gyönyörű kilátással fűszerezett túraútvonal is St. Just és Land's End között, de mi a könnyebbik utat (és az autót) választottuk. A jegyeket előre megvettük online, így kedvezményt is kaptunk, és a parkolásért sem kellett fizetnünk. 

Ugyan a fő látványosság maga a Land's End tábla, de egész jópofa családi kirándulóhelyet és látványosságokat rittyentettek köré. Egynapos programnak bármilyen időben tökéletes.

A parkolóból 2 irányba lehet elindulni: az egyik a Greeb Farmhoz és a sziklákon található kilátóhelyekhez és túraútvonalhoz vezet, a másik a tulajdonképpeni Land's End-hez. 

A farmon pár nagyon mókás állattal találkoztunk, simogatni is lehetett őket. A kedvencek, a csufi malac, a csacsi és a nyuszik voltak, őket répával is etethettük. De a punk kakasok is dobogós helyezést értek el a családi szavazáson.

Aztán kicsit körbesétáltunk a túraútvonal elején, mert túrázásnak nem hívnám, amit csináltunk. A lényeg, hogy jól esett mindenkinek a friss tengeri levegő és a szemet gyönyörködtető, ámde meglehetősen rideg és vadregényes vidékben való gyönyörködés. Egyetlen gondunk a nagy szél volt, meg az általa kreált XL méretű tupír a fejemen. Az előrelátóbbak sapkát hoztak.

Kisgyerekkel kicsit veszélyes a közlekedés a keskeny ösvényeken, ugyanis a táj változatlan szépségének megőrzése végett nagyon kevés helyen van korlát. Oda kell figyelni a gyerekekre, de a szél miatt a felnőttekre is. Hasznosnak bizonyult a kinti séta során a magunkkal vitt mini távcső, a gyerekek élvezték a madárlest.

Mikor már kellően átfújt bennünket a szél, akkor megnéztük a benti programokat is. Az End to End kiállítás is érdekes volt, de a pálmát a "20 ezer mérfölddel a tenger alatt" című 4D-s mozi vitte. Illetve megosztott helyen vitte, mert a mentőhelikopter és a mentőhajó-játszótér is nagyon bejött a gyerekeknek. 

A Land's End táblánál mindig sor van, és csak a hivatalos fényképésszel lehet egészen a tábláig bemenni. Megfelelő összegért még a vendég által választott szöveget is kiteszik az irányjelzőre. Kocafotósoknak persze be kell érniük egy kordonon kívüli hellyel, és esetleg a másnak szóló szülinapi üdvözlettel. Épp esküvő volt a főépületben, így elég sokan voltak a fényképésznél. A hely népszerűsége miatt ez gyakran előfordul, ilyenkor a főétterem és a szálloda is zártkörű rendezvényhelyszínné alakul. (A turisták egyébként vízhatlan nagykabátban voltak, a házasulandók és a násznép meg egyszál vékony ruhában/nadrágban. Hiába, no, az angol hidegvér!) 

Ha megéhezünk, sem kell visszamenni lakott területre. Mi a Cornish Pantry-t, az önkiszolgáló étteremféleséget, választottuk - ha az ember gyerekkel van, akkor egyszerűen más dimenzióba kerül az ételre várakozás fogalma. De van street food-osabb és beülősebb étkezési lehetőség is. Természetesen a híres cornwalli fagyi is kapható.  

Megnéztük volna az RSPB (Royal Society for the Protection of Birds) tengeri élővilágos látogatóközpontját is, de pont zárva volt. Ahogy, sajnos, Anglia első/utolsó kocsmája is. Így jár, aki nem a főszezonban érkezik.

 

Mindenesetre szezon ide, vagy oda: Megjártuk a világ végét!

Aki igazán komoly sportértékre vágyik, persze kerékpárral, a Ride Across Britain keretében is eljuthat ide, mivel Land's End a kiindulópontja az évente induló, 9 napos, 980 mérföldes, a Land's End és John O'Groats közötti távolságot letekerő, a fáradságért a fantasztikusan látványos utakkal kárpótoló biciklis kihívásnak.

Basingstoke-tól nem messze (a lutoni reptértől kicsit több, mint 1 óra vezetésre) van egy Tudor-kori kastély, The Vyne, ahol őriznek egy gyönyörű, feliratokkal díszített gyűrűt. 

Ezt az aranygyűrűt K.u. 400 körül készíttette Silvianus, majd Senicianus ellopta tőle. Silvianus erre megátkozta a tolvajt. Valószínűleg sosem tudtunk volna erről a piti kis tolvajlásról, ha az 1700-as évek végén meg nem találják a gyűrűt, 1923-ban pedig egy régészeti kutatás során, a gyűrűtől kb. 80 mérföldre, az átkot hordozó kis ólomlapocskát is.

Tolkient, az angol-szász nyelv és történelem szakértőjét, a régész kereste meg az átokhordozó lapocska megtalálását követően. Tolkien pedig pár nappal később, micsoda véletlen, elkezdte írni A gyűrűk urát.

A gyűrű gyakorlatilag a megtalálása óta a Vyne-ban található, de megtekinteni csak 2013. áprilisától lehet. A kastélyban levő kerek szobában a Tolkien Society létrehozott egy egyedi mini-kiállítást a gyűrű körül. Az átkos lapocskát, és pár további Tolkien-kuriózumot is láthattunk itt. (A jelenlegi tetőfelújítási munkálatok alatt a gyűrű kiállítását ideiglenesen visszavonták, de remélhetőleg hamar újra látogatható lesz.)

Ez a történet, meg a feliratos, hatalmas gyűrű teljesen felvillanyozta nagyfiúnkat, meg persze minket is, de a Tolkien/Gyűrűk ura vonal a házon belül és kívül, a Tolkien Society-nek köszönhetően tovább folytatódott. Voltak hobbit ruhák a beöltözéshez, egy eldugott Középfölde játszótér, amit csak a kastélypark térképén levő kulcsok megfejtésével találnak meg a szerencsések, és még sok minden más. 

Nagyon élvezetes kirándulás lett volna már önmagában ettől is, de ennek a kastélynak még van pár jó oldala, számunkra két okból is "első" volt.

A kastélyhoz hatalmas erdő tartozik, melyben kijelölt túraútvonalak is találhatók. A házba bemenés előtt mi is végigjártunk egy rövidebbet. Találkoztunk fekete hosszú szőrű tehenekkel a réten - nagyon édesek és barátságosak voltak. 

A ház VIII. Henrik Lordkancellárjának készült eredetileg, de a király is tartózkodott itt dokumentáltan legalább kétszer: hol ezzel a feleséggel, hol azzal. A tölgyfából készült galéria gyakorlatilag változatlanul maradt fenn, és több szoba is megőrizte Tudor-kori kinézetét - a számos tulaj-csere ellenére.

 

A ház előtt van egy tó, amitől olyan magasztosnak tűnik az egész, de családok piknikeztek, gyerekek fociztak a füvön... nagyon barátságos volt a hangulat. 

Ha van valami, ami Angliában - a királyi várakon és a nagyhírű egyetemeken kívül - ismeretlen, az a 'Fűre lépni tilos!'. A gyep, a kert, az erdő nagyon is azért van, hogy használják. Itt találkoztunk először az '50 dolog, amit csinálnod kell, mielőtt 11 és 3/4 éves leszel' programmal, aminek az a célja, hogy a gyerekeket újra közel vigye a természethez. Minden gyereknek joga van megtanulni fára mászni, kacsázni, vadkempingezni, sársütit sütni, vagy csak egyszerűen mezítláb járni vagy almát enni egyenesen a fáról. Madarakat lestünk és lehulló faleveleket kapdostunk el - nem is egyszerű feladat!

A kastélynak van egy nagyon szép bekerített kertje is. Itt a falra feszített gyümölcsössel ismerkedtünk meg. Vidéki gyerekként, a megmászható gyümölcsfák világából érkezve engem teljesen elbűvölt. Olyannyira, hogy gyakorlatilag csak erről készült kép.

Csak 1-2 órát terveztünk, de végül egy teljes napot maradtunk. Ebbe a Középfölde játszótér és a mellette lévő büfé is besegített.

 

Egy nagyon szomorú, esős szeptemberi szombaton látogattunk Windsorba, a királyi várba. Szerencsére még előző este, online megvettük a jegyeket. Így nem kellett beállnunk a kb 500 méteres, sarkon túl kígyózó sorba, és 5 perc alatt bejutottunk.

Sokat hallottunk, olvastunk a várról, már nagyon kíváncsiak voltunk, hogy milyen lehet. Még a jegyvásárláskor ellenőriztük, hogy biztosan olyan napon/időszakban menjünk, amikor nincs otthon a királynő, és a Kerek Toronyba is felmehessünk. Ha otthon van, a várnak csak egy kisebb része látogatható, és a Kerek Tornyot teljesen lezárják, mert onnan belátni a magánrezidenciára.

Mária királynő babaháza főleg a női részleget kötötte le a családban, bár a garázsban lévő autókat a fiúk is megcsodálták. Már amit lehetett látni, mert ugyan ki van világítva, de gyakorlatilag egy tök sötét, kis teremben van egy nagy üvegvitrinben, és sok az ember körülötte. Nagyon sajnáltuk a mostani király-gyerekeket, mert nem játszhatnak vele, amikor csak akarnak. 

Az őrségváltást követően nagyfiunk kíváncsi volt, hogy mi lehet az őrök kicsi házikójában és közelebb lépett, pont akkor, amikor az őr meg egy kicsit távolabb. Ha láttatok még gyereket helyből távolugrani!! Az őr ugyanis teljes hangerővel ráüvöltött, hogy 'OUT OF THE BOX!' Na, ezek után kb másfél-két méteres távolságból merték csak megközelíteni, egy normális képet se lehetett csinálni a gyerekekről meg a nagy kucsmás őrről, mert folyton azt figyelték a szemük sarkából, hogy mikor fog megint támadni.

A Szt. György kápolna, a State Apartments és az őrségváltás is érdekes volt, de a kilátás a Kerek Torony tetejéről mindent vitt.

• 
• 
• 
• 

Kizárólag túravezetővel, és kizárólag a királynő távollétében látogatható, és fényképezni is csak meghatározott irányokban szabad, csomagokat le kell tenni, stb. Szóval sok volt a szabály, meg sok volt a lépcső, de megérte. 

Egyszerűen fantasztikus a kilátás a tetejéről - Etonig ellátni. Persze a túravezető is mindenféle történelmi bulvársztorival szórakoztatott minket, a torony történetének ismertetése mellett/helyett. 

Itt is ugyanazzal a család- és gyerekbarát mentalitással találkoztunk, mint eddig minden angol múzeumban (bár igazából a várnak csak egy része múzeum, a másik része nagyon is élő lakhely). Programok, látnivalók, audio guide, büfé, normális WCk - sorolhatnám. Élveztük, az időjárás ellenére is.

A négytagú családnak a belépő már több, mint 50 fontba kerül (ebben a Kerek Torony vagy a Királyi Konyha túra nincs benne!), de ha lepecsételtetjük és aláírjuk, akkor egy éven keresztül bármikor, bármennyiszer visszatérhetünk díjmentesen.

A királynő az augusztust és a szeptembert skóciai magánrezidenciáján szokta tölteni, a Kerek Torony általában ezekben a hónapokban látogatható.

 

Ha egy kulturális vagy történelmi látnivalókkal teli nap helyett ezúttal valami bohóbbra vágyunk, London akkor is jó választás.

Itt van például a Hamleys: a világ egyik (vagy talán a) legnagyobb játékboltja. Hét emelet telis tele játékokkal. De amiért érdemes idelátogatni, az talán nem is a vásárlás (a tulaj biztos, hogy nem értene egyet velem), hanem az élmény. 

Minden szinten tematikusan vannak a játékok (babák, plüssök, technikai, tudományos, építős, stb), az ötödik emeleten pedig egy mini Lego World található, meg egy kis büfé, ahol mi is megpihentünk ebédidőben.

Az eladók folyamatosan 'játszanak', rengeteg játékot helyben ki lehet próbálni. A gyerekeknek az alagsorban levő Nerf lövölde tetszett a legjobban. Egymás ellen is játszhattak, idő korlát mélkül. Itt találhatók egyébként az elektronikus meg a konzolos játékok is.  

Szombaton reggel fél 10-kor, nyitásra mentünk és elméletileg este 9-ig van nyitva, de délután 3-kor feladtuk és áttettük a székhelyünket egy közeli Mekibe. 

Karácsony előtt egyszer újra ellátogattunk a Hamleysbe, egy baráti társasággal - megbántuk. Bejutni is szinte lehetetlen volt, a Regent Street-re nyíló 3 bejáratból kettőt a befelé, egyet kizárólag a kifele haladóknak tartottak fenn. A mozgólépcsőnél minden szinten állt egy jóember, hogy gyorsabb haladásra ösztökélje a vásárlókat, nézelődőket. Karácsony környékén egyszerűen nincs sem idő, sem hely, hogy a hely adottságait kihasználjuk.

Hasonlóan vidám, és többnyire ugyanennyire zsúfolt program az M&M's World felfedezése is. Olyannyira közel van egyébként a Hamleyshez, és olyannyira nem ismertük Londont, hogy sikerült kb 10 méterre tőle megkérdeznünk egy járókelőt, hogy hol is található. Nézett körbe, hogy hol a kandi kamera.

Állítólag a világ legnagyobb csokiboltja. Hogy így van-e, azt nem tudom, de az biztos, hogy ennél nagyobb csokiszagfelhővel még nem találkoztunk.

4 emelet csokiszag. A bejáratnál rögtön megcsap, és egyszerűen minden ruhába beleissza magát. Az itt vásárolt póló még 2 mosás után is csokiszagú volt. Hatalmas átlátszó hengerekből M&M's-t is lehet venni, de aki idejön, szerintem elsősorban nem ezért teszi. Már csak azért sem, mert itt kb. kétszer olyan drága, mint bárhol máshol. Igaz, cserébe, kizárólag "Én kicsi pónim"-színvilágú rózsaszín és kék csokik voltak a kis csomagunkban. 

A lényeg a rengeteg kiegészítő termék és látnivaló. Nem muszáj vásárolni, de hogy egy klasszikust idézzek: resistance is futile. M&M's szobrok, játékok, M&M's keverő gyár, és még hosszan sorolhatnám, a rajongók egy M&M's feliratozó géppel a saját feliratukat is a csokiszemekre applikálhatják, amit aztán ott helyben átvehetnek.

Hüledezve jártuk körbe, hogy mekkora kereslet van ezekre a sokszor egész vad kreálmányokra. Pedig  nincs mit tenni: ha az ember fia/lánya egyszer bement, akkor olyan további csekély ellenálló képességről tanúságot tevő dolgokra is képes, mint hogy közel negyedórát álljon sorba azért, hogy a hosszas tanakodás után kiválasztott M&M's figurával lefotózhassa kedvenc leánygyermekét.

A hét hat napján éjfélig nyitva van, úgy hogy akár egész késő este is látogatható, miután minden más bezárt. Viszont aki 1-1.5 óránál tovább bírja az örökös zsivajt, zenét, tömeget, az igazi hős és halála után örökre a Valhallába kerül.