Suffolkról biztos nem Olaszország jut eszünkbe, és nem csak az eső miatt. Ickworth kastélyának meglátogatása során mégis az a bizarr kényszerképzetünk volt, hogy ez nem is Anglia. Ez az épületegyüttes állhatna akár Olaszországban is.

Egy excentrikus angol család, egész pontosan Bristol negyedik grófja (többek között) az itáliai művészet és építészet megszállottja is volt. György korabeli kastélyuk, az Ickworth, legszebb ékessége egy olasz stílusú, kör alakú Rotunda és az olasz kert.

Egyébként Bishop gróf, másnéven Bristol 4. grófja, valami csoda folytán lett csak az: elvégre egy harmadik fiú meglehetősen csóró, és abszolút jövőmentes harmadik fia volt, mikor az ölébe hullt a birtok. Apukája, az első gróf messzeföldön hírhedt volt Angliaszerte: gyönyörű felesége mellett számos fiúbarátot is tartott. Bishop gróf neve is beszédes, igazából papnak készült, mint annyi sok második vagy harmadik fiú abban a korban. Ő kezdte el építtetni a kastélyt, miután megörökölte a birtokot de viszonylag  korai halála miatt fia fejezte be. Bishop gróf sosem lakott benne. Sajnos a Hervey család, Bristol grófjai, még a múlt század végén kihaltak, így ma már csak múzeum ez a gyönyörű épület.

Rengeteg, kétes illetve valódi művészeti tárgyat felhalmozott Bishop gróf olasz utazásai alatt, amelyeket a házban akart kiállítani, és amelyeknek nagy részét napóleoni csapatok elkobozták. A mai kastélyban viszont a National Trust egyik legnagyobb szépművészeti gyűjteménye található: Velázquezt, Hogarthot és Kaufmannt is láthatunk. Megtekinthető egy kivételesen szép ezüst étkészlet gyűjtemény is, ez minket nem hozott lázba, de biztos van akiket érdekel, mert sokan nézegették.

A kastélynak hatalmas parkja, és egy több részre osztott falazott kertje is van. Ez részben még funkcionál, innen viszik a helyi kis étterembe/ kávézóba a salátákat és egyéb zöldségeket.

Mielőtt betértünk volna a házba, a napsütést kihasználva, egy, a recepción kapott térkép alapján az egyik park körüli túraútvonalat jártuk végig. És annak ellenére, hogy szezonon kívül túráztunk egy semmi kis helyen, elég sokan kirándultak még hozzánk hasonlóan errefelé.

Hatalmas szelídgesztenyefák szegélyezték az utat. Épp érett a gesztenye, és egy kisebb zacskóval össze is szedegettünk a fa alól, amit aztán itthon meg is főztünk. Amúgy meg a túraútvonalon bámultuk a tájat, a kacsákat meg a barikat. Gyönyörű, enyhén lankás suffolki vidék, és a túraútvonalak is jól felismerhetően vannak kitáblázva és térképezve.

Ickworth arról is nevezetes, hogy nemcsak a lépcső feletti, 'uras' rész látogatható, hanem az úgy nevezett "below stairs", szó szerint fordítva "lépcsők alatti", azaz szolgaélet bemutatására is hangsúlyt fektetnek. Egy kora 19. századi hétvégi parti valós emlékeit felidézve vezetnek végig nemcsak az urak és úrhölgyek, hanem az alagsor (és a szolgalét) egyes részein. Downton Abbey - csak igaziból. 

Ottjárttunkkor épp nagy élet volt a konyhán: korabeli ételeket sütöttek-főztek György-korabeli ruhába beöltözött önkéntes nénik. A nagy sürgés-forgás közepette mindenkihez volt egy kedves szavuk, ételrecepteket osztogattak, kínálgattak. A szolgák 'nappalijában' pedig néhány akkori játékot és a zongorát is ki lehetett próbálni.

A legemlékezetesebb számomra a konyha: az a gyönyörű nagy tűzhely és a korabeli étellift marad.