Fort Nelson az egyik legdrágább és legfeleslegesebb erőd, amit valaha Angliában építettek. A franciáktól és gyors gőzöseiktől félve született a döntés a megépítéséről az 1800-as évek második felében, de mire elkészült, a francia haderőt a poroszok felőrölték.  Így aztán sohasem használták élesben.

Az erőd, bár meglehetősen távol van a tengertől, fekvésénél fogva fantasztikus rálátással rendelkezik Portsmouth városára és a kikötőre. Ez is leginkább a mi monostori erődünkre hasonlít: egy szép nagy földdel borított erődrendszer.

• 
• 
• 

A parkolás kicsit problémás volt, mert arról az oldalról, ahonnan jöttünk a közelebbi, kisebb parkoló az erőd előtt elhaladó forgalmas út túloldalán van, és nincs zebra. Gyerekkel átkelni izgalmas. Kifele jövet fedeztük fel, hogy az erőd oldalában, kicsit messzebb, egy nagyobb parkoló is van, ahonnan ugyan hosszabb, de biztonságosabb megközelíteni az erődöt.

Maga az erőd lenyűgöző - és nem csak azért, mert a belépés ingyenes.. Téglaépületek és földalatti erődítmények, kazamaták kombinációja 19 holdnyi területen, manapság mind megtöltve ágyúkkal, a Royal Armouries kollekció része. A legrégebbiektől a legmodernebbekig. Az angol fejlesztések mellett az Öböl-háborúból is vannak relikviák, az orosz vagy a náci német ágyúkat nem is említve. Összesen több mint 350 - szóval a hadtörténet iránt érdeklődőknek egyszerűen maga a paradicsom.

Ja, és az udvaron minden nap 1 órakor elsütnek egy ágyút, és nem mindig ugyanazt! 

Több részből áll a kiállítás, a beltéri nagyágyús kiállítás a Voice of the Guns névre hallgatott, és interaktívan próbálták meg nemcsak az ágyúk és a lövészet fizikáját, hanem történelmét és technológiai fejlődését is bemutatni. Szaddam Husszein szuperágyújából is ki van állítva itt egy darab - de olyan hatalmas, hogy ez a darab is csak tulajdonképpen két szint között megdöntve fér el.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az egyik, magyar szemmel különösen érdekes ágyú egy 57mm-es légvédelmi gépágyú volt, amit csehszlováknak írtak ki, de igazából Diósgyőrben készült (Digép!), magyar villanymotorokkal. Az irakiaktól zsákmányolták az angolok az Öböl-háborúban.

• 
• 
• 
• 

A fiúk szerint a hatalmas 200 tonnás sínágyú is nagyon érdekes volt, de a becsapódásjelzők - azok a vastag páncéllemezek, amiken a lövedékek átütő erejét mutatták be - is dobogós helyet értek el a családi szavazáson. Volt még jó pár ágyú a szabadtéri bemutató részen is (némelyik épp felújítás alatt), és a földalatti lőszerraktárakat is meg lehetett tekinteni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Családi programnak hirdetik, és az is: egy csomó minden tapogatható, kipróbálható, lehet puskával lövöldözni és beöltözni is. Nagyon jó volt a kávézó: egyszerű és olcsó, és a shopjuk is látogatásra érdemes. (Mondjuk, mi még egy hadtörténeti múzeumi shopból se jöttünk ki üres kézzel.)

Portsmouth egy Miskolc-méretű kikötőváros, de valahogy mégis bájos. Tulajdonképpen egy szigeten, Portsea Island-en fekszik. Kis alapterülete miatt Londonnal vetekszik a népsűrűsége, de egyáltalán nem hat olyan zsúfoltnak. Itt található a három, még működő angol haditengerészeti kikötő egyike is. A kikötőben sétálgatva egész komoly gépsárkányokat is lehet látni a vízen be- vagy kihajózni. És ami még jópofa: légpárnás gyorshajóval is lehet átmenni innen a Wight szigetre. Eszméletlen látvány, ahogy a légpárnás felfut a kavicsos fövenyre, leereszti magát és leszállnak az utasok, majd ugyanez vica versa. És tényleg nagyon gyors: mindössze 10 perc alatt teszi meg az egyébként komppal kb 3/4 órás utat.

• 
• 
• 

Jó pár éve az egész kikötő megújítására a lottópénzekből nagy projekt indult, amelynek a részeként a város egyik büszkesége is megszületett: a Spinnaker Tower, amit népszavazással választottak ki és az Emirates vett nemrég a nevére némi támogatásért cserébe. Pedig a belépőjegy sem olcsó: egy négy tagú családnak előre, online vásárolva is több, mint 30 font.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A 170 méter magas torony szép, tiszta időben jó messziről is látszik, meghatározza a városképet. A tengerparti ingyenes parkolóból (Clarence Pier) bő negyedórás sétával jutottunk a toronyhoz. 

A torony: 30,000 tonna vas, kecses vitorlaalakra gyúrva. A lifttel a View Deckre, a kilátó szintre, 30 másodperc alatt lehetett feljutni. Gyenge gyomrúaknak nem való, a látvány viszont fantasztikus. Feltéve, hogy jó az idő. Itt található egy Sky Walk is - üvegpadlón lehet kicsit mászkálgatni 100 méterrel a város felett. A toronynak van egy étterme is fent - ezt nem próbáltuk ki.  

Ami pozitív volt, bár végül nem volt rá szükség, hogy nemcsak a vásárlás napján érvényes a jegy, hanem ha nem jók a látási viszonyok, akkor 3 hónapon belül újra felhasználható. 

A kikötőben egyébként rengeteg tengeri tereptárgy van kiállítva, Portsmouth nemcsak kereskedelmi múltjára utalva: ágyúk, torpedók, és egyebek. Itt is simán eltöltöttünk egy erős félnapot, sétálgatással, vurstlizással a Clarence Pier-nél, halsütödésekkel és fánkozókkal, kávézókkal, még sorolhatnám. Megnéztük a Southsea Castle-t is: ez egy a monostori erődhöz hasonló, egyszerű földvár, helyzeténél fogva pazar kilátással a kikötőre és a nyílt tengerre. Ingyenesen látogatható/megmászható.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Itt volt még a D-Day Story nevű kisebb múzeum is. Ez már fizetős, a családi jegy 25 font körül mozog. A partraszállás napját mondja el 3 felvonás-szerű részben, a kisemberek szemszögéből. Bár alapvetően helytörténeti múzeum-jellege van, szimpatikus, ahogy személyessé próbálják tenni az élményt. Az Overlord Embroidery pedig fenomenális - 83 méternyi hímzett faliszőnyeg a partraszállásról és a normandiai csatáról.

A tengerpart ezen a részén található a Blue Reef akvárium is, az is jó móka volt, bár ez sem túl nagy. A tengerparton van egy játszótér is, na ez szép nagy. Mindenféle korosztály megtalálja a maga számítását a terepen. Még a kistini is jól kitombolta magát a sós tengeri levegőn. Alvással nem volt probléma.

Egy Portsmouth feletti szálloda, a De Vere Venues szállodalánc New Place nevű szállása, volt a kiindulópontunk a hosszú hétvégés csillagtúránkhoz. A kiszolgálásra, sőt az 'angol' konyhára sem panaszkodhattunk. A személyzet 3 magyar tagja: a két Tóni és Niki nagyon aranyosak, segítőkészek voltak. És finomakat főztek. Igazi stately home, főúri lakhely, ahogy az angol mondja, bár minket az új szárnyrészen szállásoltak el. (Ha már szállások: nagyon jó helyi láncok vannak, amik hétköznap az egyszerűbb vállalkozókra, hétvégén a családokra fókuszálnak, és ebből következőleg elég pénztárca-barátak. A Premier Inn a kedvencünk, de a Marston's Inn, a De Vere, vagy a Best Western is szuper - tágas családi szobák, klassz bőséges reggelik, jó sörök, mi kell még...?) Portsmouth kb 20 perc volt innen autóval. 

 

Adventi hétvégékről vagy a téli szünetről elsősorban a téli sportok és a karácsonyi vásárok jutnak az ember eszébe. Anglia nem kimondottan a síelők mekkája, és a karácsonyi vásár műfajában is vannak sokkal jobbak nála.

Karácsonyi családi programokban viszont verhetetlenek szerintem.

Majdnem minden vidámpark, állatkert, múzeum nyitva tart karácsonykor is, esetleg december 26-a, Boxing Day, kivételével. És megnyitnak olyan fantasztikus látványosságok is, amik egyébként csak erre az időszakra készülnek egész évben, mint például a Lapland UK.

Hyde Park

A londoni karácsonyok elmaradhatatlan programja a Hyde Parkban található Téli Csodavilág - a Winter Wonderland. Idén november 22-én nyitja kapuit, és csak jövőre, január 6-án, zár.

Több utcás vidámpark, bár, büfé és egyéb látványosság, érdekesség, karácsonyi vásár - nehéz meghatározni, hogy mi is valójában. Valószínűleg leginkább egy szép nagy búcsúhoz hasonlít. (Vagy papucs orrán pamutbojt, esetleg szobafestő pemzli...)

A park maga, és így a Winter Wonderland is ingyenes. Egyes látványosságoknál a belépésért viszont fizetni kell, mint pl. a cirkusz, a Magical Ice Kingdom vagy az óriáskerék. Ezek a jegyek előre megválthatóak, és online olcsóbbak. Egyébként pedig token-eket lehet váltani számolatlanul: egy token egy font. Tokenekkel működnek a játékok, a hullámvasutak és egyéb 'vurstli' attrakciók. A bejáratnál van jegyiroda, de mivel minden belépős látványosságra időpontos jegyet adnak, érdemes előre megvenni a belépőket és összehangolni az időpontokat. Kesztyű, sapka, sál létszükséglet, a kalóriaszámlálót viszont érdemes otthon hagyni!

Mi is így tettünk, és két egymást követő évben is ellátogattunk a Hyde Parkba, de a Magical Ice Kingdomra meg az óriáskerékre előre megváltottuk a jegyünket. 

Mikor a parkba értünk, egyszerűen vettünk magunknak egy kis vacsit (Tea-t, ahogy az angol mondja), és a fish & chips után bementünk a jég birodalmába. Ahol aztán nagyon, de nagyon hideg volt. 

Képzeljünk el egy szép nagy raktárszerű épületet, amit -5 és -10 fok közé hűtenek, és hóból meg jégből bámulatosabbnál bámulatosabb szobrokat, építményeket készítenek. Aztán mindenféle színes fényekkel megvilágítják. Egyszerűen lenyűgöző: a részletgazdagság, az ötletek, minden... A trollok, boszorkányok, varázslók világa volt a téma - és a gyerekek egyik szobortól a másikig rohangáltak lelkesen,'ezt nézd', 'azt nézd'.

Volt egy jégbörtön jégkalodával és jéghóhérral, meg jégpriccsel. Jégtéglákból egy nagy várat építettek, amiről jégcsúszdán lehet lecsúszni,'és volt egy jégbár is. Úgy láttam, inkább a meleg italok fogytak, és nem a jég dupla whiskey-vel, bár ez utóbbi sokkal stílusosabb lett volna. 

A jégbirodalom után érdemes kipróbálni a Cadbury standokon a full extrás forró csokit: tejszínhab, csokirúd, minden, ami kell. 

Szerencsére, kellemesen felmelegedtünk mire sorra kerültünk az óriáskeréknél. Nem olyan hatalmas, mint a London Eye, de azért elég magas ez a kerék is. Szépen be lehetett látni róla a Winter Wonderland-et és a karácsonyi díszkivilágításban pompázó várost. Nagy élmény volt. Kicsit még sétálgattunk az utcákon mielőtt hazaindultunk: találtunk magyar marcipánost és kürtöskalácsost is.

Hazafelé menet a szavazáson mindkét évben egyöntetűen a jégbirodalom mesés világa nyert, mindegyikőnknek nagyon tetszett. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Longleat 

Warminsterben, a lutoni reptértől kb 2 órányi vezetésre található a Longleat szafari park. Mint annyi minden más angol állatkert vagy helyi látványosság, ez is egy arisztokrata család lakhelye: Bath őrgrófjának, a Thynne családnak a kastélya és birtoka köré lett kialakítva.

Az őrgróffal ottjárttunkkor nem sikerült találkozni, de Longleatnek köszönhetően fantasztikus adventi élményben volt részünk. 

Minden évben a karácsonyi készülődés részeként hatalmas kínai papírmasé lámpásokat hoznak a parkba, és a kastélyt is karácsonyi díszbe öltöztetik.

Volt ugyan egy kis karácsonyi vásár rész is, de minimális. A kínai lámpások viszont felejthetetlenek: háromszintes pagoda, életnagyságú pandamacik bambuszerdővel, hatalmas kínai sárkány,...

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Gulliver's Land 

Gulliver's Land egy kisebb méretű vidámpark Milton Keynes mellett. Lutontól csak félóra autóval, de külföldi turisták ritkán indulnak ebbe az irányba leszállás után. Így aztán a szállodában is meg a parkban is jobbára csak echte angol családokkal sikerült összefutni, és a vidámparki Mikulás is kellően ledöbbent, hogy Magyarországról utaztunk ide találkozni vele.

Kellemes, nyirkos angol tél lévén, a hullámvasutak közül szinte semmit sem indítottak el, de a körhinták és még pár kisebb, kisiklás-biztos látványosság működött. Ahogy Télapó barlangja is. A belépőjegy megvásárlásakor kiegészítésképpen egy közös reggelire is befizettünk a Mikulással. Nem kell nagy dologra gondolni: az egyik, a vidámpark területén levő étteremben "full English breakfast"-et adtak, ahol a Télapó is megjelent és minden asztalhoz odaült egy picit beszélgetni. Még a 10 évesnek is élmény volt, nemhogy a kisebbeknek.

Működött egy hóágyú is az egyik utcasarkon, berendeztek egy téli mesevilágot is az egyik épületben, illetve volt egy Mikulásos, manós színdarab a színház épületében és egy téli kisegeres előadás a főutcán.

Ami a legjobban bejött a gyerekeknek, hogy a Mikulással való találkozást követően ellátogathattunk a Mikulás boltjába, ahonnan a manók az ajándékokat válogatják, és minden gyerek választhatott magának valamit ajándékba. Így lettünk mi egy rózsaszín mini power bank tulajdonosa. Én meg nem győztem csodálkozni, hogy  egyrész milyen modern a Télapó, másrészt meg még egy tízévest is teljesen el bírt varázsolni ("hú, de kúúúúl ez a Télapó!").

 

• 
• 
• 
• 

 

 

Magyar útlevelünk fedlapjának belsején a Lánchíd meg a Budai Vár képe látható, az angol útlevélben egy poros kis falu - az angol vidék kvintesszenciája. Kis, kőből épült házsor egy zsákutcában; még kisebb ajtók, ablakok, hatalmas rózsabokrokkal befuttatva; kis patak csörgedez a keskeny utca mentén a lábunk előtt.

Isten hozott Biburyben, Cotswoldsban.

Cotswolds

Cotswolds tulajdonképpen egy táj és természetvédelmi területszerűség (Area of Outstanding Natural Beauty), Ebben a kategóriában Angliában a legnagyobb: több, mint 2,000 négyzetkilométer. Dél-Anglia és Dél-Wales határán fekszik és jellegzetesen bűbájos falvacskák tarkítják dimbes-dombos területét.  

Cheltenham

Kirándulásunk kiindulópontja, és egyben szállásunk helye is. Régensségkorabeli épületei egy letűnt fürdőváros nyomait őrzik, de nagyon is vibráló, élő város benyomását keltette. Szállásunk nagyvonalúan a Cheltenham Central nevet viselte, de kb félóra gyaloglásra volt az igazi központtól.

 Honlapján egyébként nem csak hasznos információk vannak, hanem egy lista is például azokról az őrült fesztiválokról, amiket a helyiek rendeznek.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bibury

Az angol útlevélben is szereplő Arlington Row aprócska házsora eredetileg szövőmunkásoknak épült még az 1300-as évek végén. Cotswolds legtöbbet fényképezett utcácskája mindig gyönyörű. National Trust birtok, de ingyenesen látogatható, és minden házát lakják. Ebből aztán akadt is némi probléma korábban, mert az egyik idős lakó sárga kisautója folyamatosan belefotobombolt a turisták képeibe - nemrég meg is rongálták emiatt.

Biburyben viszonylag kevés volt az angol látogató, japánból viszont Dunát lehetett volna rekeszteni. Egyszer ugyanis az eggyel előző japán császár, Hirohito is meglátogatta Costwolds-ot, még herceg korában, és Biburyben szállt meg. Hazatérve ódákat zengett a vidék szépségéről, és azóta gyakorlatilag folyamatosan van egy-két busznyi japán a faluban. 

Arlington Row előtt egy angol nyelvű tábla finoman figyelmezteti is a közönséget: légy résen, ha japán-mentes képet szeretnél.

Bibury egyébként tényleg aprócska, nincs sok látnivaló, bár jópofa volt az Arlington Rowt és a régi malmot, az Arlington Millt, összekötő patakmenti kis ösvényen sétálni. A malom mellett egy pisztráng-gazdaság működik a falu központjában. A 15 fontos családi belépőt megfizetve egy kisebb tavacskákból álló vízrendszerre jutottunk. További 60 penny ellenében kaptunk egy kis pohárkában haleledelt, amelyet a pisztrángoknak adhattunk. A tavacskák között helyes sétányokat, pár padot és sok szép virágos bokrot találtunk, no meg sok-sok éhes pisztrángot.

Kicsit hátrébb, egy további tavacskánál látogatók horgásztak. Amit kifogtak, ott helyben ki is belezték nekik egy kis fabódéban a halgazdasági segítők, majd a rendelkezésre bocsátott kis grilleken meg is sütötték.  Ebbe nem vágtunk bele, viszont az utca felöli kis kávéházukban egy jót falatoztunk a sütijeikből. Minden isteni volt:-)

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bourton-on-the-Water

A helyiek, cseppet sem szerényen, Cotswolds Velencéjének hívják ezt a kisvárost. A vizet és így a csatornaszerűséget a Windrush folyócska szállítja, de hajózni egyáltalán nem lehet rajta. Valószínűleg komolyabb áradás kellene hozzá, hogy csónak is tudjon rajta közlekedni. Persze, akkor is csak a legközelebbi hídig juthatnánk, annyira alacsonyak, hogy azok alatt hajó/gondola biztosan nem jut át. Viszont klasszul megközelíthető lábon is, és a nyári hőségben sokan kutyástul, gyerekestül benne álldigáltak, játszottak. Vasárnap délután szinte az egész kisváros itt volt a víznél, aki nem benne, az közvetlenül mellette - piknikszékeken, plédeken vagy csak úgy a füvön.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

Csodálatos napunk lévén a főtéren levő hatalmas kerthelyiséges étteremben ebédeltünk. De la Hayes Café Tea Room - ez annyira központi helyen van, hogy egy angol kisvároshoz illően gyakorlatilag nincs olyan iránya a helyi gyalogos, közúti vagy vízi közlekedésnek, amit ne lehetne innen figyelemmel követni. Ennek megfelelően szinte teljesen tele volt nézelődő, kávéjukat lassan fogyasztó emberekkel - alig lehetett asztalhoz jutni. 

Több komolyabb látványosság is van Bourton-ben: mi a falumodellt és az autómúzeumot néztük meg.

Az előbbivel kezdtünk, és bár a családi vállalkozásban működtetett falumodell területe kicsi, részletgazdagsága miatt vagy egy órát töltöttünk itt. Területén található egy nagyon klassz, hol vicces, hol zenés miniatűr múzeum is, plusz 1 font belépő ellenében látogatható.

Sokkal több időt töltöttünk el viszont az autómúzeumban. Ez is családi vállalkozásnak indult, egy Dél-Afrikában élő férfi kezdte, majd az egész gyűjteményét Angliába utaztatta, mikor hazaköltözött. Azóta már egy szervezet vette át a múzeum kezelését és fenntartását, de barátságosságából valószínűleg semmit sem veszített. Rengeteg veterán autó- és motorritkaság látható a múzeum területén, de például az autózás környezetre gyakorolt döbbenetes hatásáról is közérthető ábrákkal tájékoztatnak. Családi program, tényleg a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki találhat magának valami nézni illetve csinálni valót, főleg mivel autós/közlekedési játékokból is sikerült egy múzeumrészt összeállítani.

 

 

 

 

 

Hadtörténeti múzeum és paintball egy helyen? Bizarrul hangzik, és biztos vagyok benne, hogy van, aki szívrohamot is kapna erre a társításra. Ugyanakkor, a Peak District alatti Southfields Farmon levő, tisztán önkéntesek által, szerelemből fenntartott múzeumban a mindennapok része.

A Hegyvidéktől dél felé távozóban fedeztünk fel egy kis hadtörténeti múzeumot a térképen. Bár az Armourgeddon név kicsit fellengzősen hangzott arra a légypiszokra a Google térképen, de mivel útba is esett, meg rá is értünk, gondoltuk, megnézzük. Soha rosszabb spontán programot!

A főútról letérve egy elhagyatottnak tűnő farmhoz vezető egysávoson találtuk magunkat. A parkolóba nagy jóindulattal befért volna 10-12 autó, de rajtunk kívül csak 1 volt. A pultnál nem volt senki, és már azon gondolkodtunk, hogy tovább is állunk, mikor feltűntek a páncélosok az épületek mögötti mezőn. Egy egész sereg FV432-es legelészett békésen a tarlón. Furcsának találtuk, hogy a torony mellett mindegyiken egy hatalmas légtartályt lehetett látni, ami össze volt kötve a toronnyal és az ágyúcsővel.

• 
• 

Csak a múzeumi körsétát követően vettük közelebbről is szemügyre az udvaron és a mezőn levő járműveket, no meg a recepción levő brosúrát: nahát, ezekkel paintballozni lehet! És tényleg. Előzetesen egyeztetett időpontokban komoly tankos paintball csatákat lehet vívni némi készpénz befizetése ellenében. Aki nem akar beülni és harcolni, annak is fantasztikus élmény lehet, a csata-megtekintést a belépőjegy árába is belekalkulálják. Ha van aznap csata 6 font, ha nincs akkor 5 font fejenként a belépő. Sajnos, a spontán programszervezésünk ára az volt, hogy sem mi, sem más nem szervezett csatát arra a napra. Így az olcsóbbik jegyet kaptuk, pedig szívesen megnéztük volna, milyen egy tankos paintball csata.

Ami még igazán döbbenetes, hogy akár venni is lehet tőlük tankot. Felvásárolják, aztán felújítják a vintage tankokat, majd amire nincs muzeális célból szükségük, azt értékesítik.

A múzeum nem túl nagy, viszont nagyon jól van összerakva. Többnyire mini diorámákba beépítve lehet megtekinteni a járműveket, és a hely kicsinysége ellenére elég sokat. Állítólag több mint 70 tankjuk/páncélosuk van. Nem számoltuk meg, mert teljesen hihetőnek tűnt ez a szám a belépést követően. Nagy történelmi hűséggel  alakították ki a múzeum anyagát, és állították ki a főleg a második világháború illetve a hidegháború időszakából származó tárgyakat, ágyúkat, járműveket. Többnyire kezdetleges, laminált papíros, de informatív bemutatócédulákat találtunk mindenhol.

A kiállított tárgyak, járművek közül talán több ismerős is lesz a háborús filmek kedvelőinek. Mivel rendesen karbantartják, mozgatják a gépsárkányokat, rendszeresen kérnek tőlük kölcsön tankot filmezéshez is. Így kerültek be tankjaik például a Fury-be vagy az Evitába. Nemcsak nyugati tankokat láttunk, hanem volt orosz T72es is a kiállítottak között. Az ágyúknál pedig egy viszonylag ritkán látható Krupp 105-ös Howitzert és egy 50 mm-es Pak 38-ast is megnézhettünk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Volt jópár interaktív pont is a megtekintendő tárgyak között: kipróbálható fegyverek, működő telefon a frontról,  vagy például egy tűzszerész-kihívás is. Ez utóbbin mind elbuktunk, még szerencse, hogy nem igazi bomba volt a zsinór végén.

Van ugyan büféje, de óva intenék mindenkit attól, hogy arra számítson, hogy ott majd jól lakik. Bár valószínűleg a nagy csaták napján, vagy hétvégén jobban el van eleresztve, egy sima nyárközepi hétköznapon még csak nyitva sem volt.

Nem egy csili-vili hely. Látszik, hogy csak szabadidejükben építgetik-szépítgetik egy önkéntes közösség tagjai, és nincsenek nagy állami vagy magántámogatások mögötte. De. Arra a két-két és fél órára, amit itt töltöttünk, minden egyszerűsége ellenére is teljesen megfelelt. Meglepően remek szórakozási lehetőség és nagyszerű múzeum. 

 

 

 

 

 

 

Az Alton Towers birtok a múlt század elején még Shrewsbury grófjáé volt, aztán előbb egy hatalmas parkot csináltak belőle, majd pedig 1980-ban megnyílt a vidámpark - több, mint 3 négyzetkilométeren. Csak a viszonyítás végett, több mint ötször akkora, mint a Legoland Windsorban, pedig az sem kicsi.

Mivel fent északon, közvetlenül a Peak District alatt található, messze nem olyan külföldi turistás hely, mint a dél-angliai vidámparkok. Ennek megfelelően az árai is teljesen normálisak, mind a belépők mind a benti étkezések, innivalók tekintetében. Ez a vidámpark is a Merlin attrakció-család része, éves bérlettel is látogatható. Online érdemes előre megvenni a  jegyet, úgy olcsóbb (33 font), mint helyben a kapunál megvásárolva (55 font). Sokszor van az év során ilyen-olyan akció, érdemes figyelni és akciós jeggyel tovább spórolni. Amit még érdemes tudni, hogy ha az ember online, előre megveszi a jegyet, de a választott napon több, mint egy órán keresztül esik az eső, egy másik napon vissza lehet jönni ingyen. Angliát ismerve nem egy utolsó szempont!

Először egy kora májusi hétvégén mentünk, még az aszfaltozott parkolókban jutott hely, de már nagyon a vége felé. A legnagyobb megdöbbenésünkre az overflow parkolók jelölése egészen P-ig megy - hatalmas mezők a parkhoz vezető út baloldalán. Másodjára pedig júliusban, de még angol iskolaidő, hétköznap lévén, olyan elől sikerült helyet találni az autónak, hogy még arra a magasvasútra se kellett felszállnunk, ami a parkolókat köti össze a bejárattal. A navigációval viszont vigyázni kell - az utolsó pár mérföldön már inkább a táblákat érdemes figyelni Lujza helyett, mert képes bevinni eldugott mellékutakra.

Pár éve két teljes napot töltöttünk a parkban, de messze nem sikerült mindent kipróbálnunk. Volt, amihez gyávák voltunk (pl. az Oblivion, vagy az azóta szerencsétlenül járt, de újra megnyitott Smiler), volt, amihez az időt találtuk túl hűvösnek (az összes vizes hullámvasutat) és volt, amire egyszerűen nem jutott idő. 

Mindkét reggel a függővasúttal kezdtünk: nem csak azért, mert az állomáson volt WC, hanem mert tartalékolni akartuk az energiánkat a parkra. 

A beléptető kapukon áthaladva aztán egy fantasztikusan szép park tárult a szemünk elé. Nyoma sem volt vidámparknak - házak, fák, tó, de sehol egy hullámvasút vagy valami más. Legalábbis semmi látható/nyilvánvaló, mivel egy hatalmas fás, füves, parkos területen szétszóródva fekszenek az egyes attrakciók. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A bejáratnál lehet megvenni a parkolójegyet (5 font volt) meg a sorugrókat. Mi nem vettünk egy sorugrót se, és teljesen jó döntés volt. Bár sokan voltak a parkban, a 2 nap alatt 3 helyen kellett csak 10 percnél többet sorban állnunk: A Ritánál meg a Thirteen-nél. Lehet venni egész napos Food&Drink Dealt vagy Digipass-t. Előbbivel a kijelölt kajáldákban korlátlanul lehet fogyasztani, az utóbbival pedig mindenhol csináltathatunk képet, amik egyébként egyesével baromi drágák. Némi fejtörést követően egyikre sem ruháztunk be végül. Úgy találtuk, hogy nem a kajáldákban, hanem az attrakciókon szeretnénk sok időt eltölteni, és futtában egy hot dogot vagy szendvicset bekapni sokkal olcsóbb, mint az egész napos kajajegy. Ugyanez igaz a Digipassra is, nem akartunk mindenhonnan nagy üvöltözős/rémült-fejes képet, elég volt egy is.

A nagy thrill ride-ok közül a Thirteen egy először szabadtéren, majd beltéren futó hullámvasút egy nagy 'csavarral'. A Rita 2.5 másodperc alatt gyorsul százra - gyakorlatilag beleprésel az ülésbe, és mire kettőt plislantottunk már vége is volt. Olyan, mint a rajzfilmeken: amikor elindul az autósor, ott marad az autó-alakú por.

Az Air is nagyon jópofa volt. Miután beleültünk az ülésbe (a kiscsajjal - a fiúk ehhez nem voltak elég bátrak), háttal felcsatolódtunk a pályára, és fekve, először a földet illetve az alattunk lévőket nézve, aztán az eget bámulva mentünk végig a pályán. Semmihez sem fogható érzés. Érdekes módon ide nem álltak nagy sorok- pedig nem volt olyan ijesztő, mint amilyennek kinézett. 

Második látogatásunk alkalmával most júliusban viszont a régi Air helyett már egy Galactica nevű hullámvasút futott. Igazából ugyanaz a pálya, csak a bátrabbak VR szemüveget is kapnak a Csillagkapun átfutó útra. Hihetetlen élmény!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

De a nagy kihívásokon kívül is rengeteg a hullámvasút és egyéb játék, attrakció. A Skyride-ról például fantasztikus a kilátás, amint áthalad a park egyik végéből a másikba, csak sajnos nem mindig működik. Jópofa volt a Charlie és a csokigyár belső csoki-hullámvasútja és a liftes élmény is, ez mondjuk idén nem volt, de például a várban lévő Hex még megvan. Ez utóbbi miatt édesapa először egy fél napig törte a fejét, mire rájött, hogy mi volt a trükk, miért nem esett le a sapkája. 

Az idei hőhullámnak viszont volt egy határozottan pozitív hozadéka. Végre az összes vizes hullámvasutat, attrakciót kipróbálhattuk, és ezekből is van jópár. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Persze egy csomó, izgalmasabb hullámvasútra még idén sem álltunk készen, mint az Oblivionra vagy a legújabb tüzeskedősre, a Wickermanre. A vidámpark mellett található vizesparkban még mindig nem jártunk és a golfpályákat se fedeztük még fel. Majd legközelebb. 

 

 

Bár Peak Districtnek hívják, hegyvidékhez igazából semmi köze. A legmagasabb pontja is alig van 630 méter felett, és nemhogy hegycsúcs, de még csak domb sem: egy felvidéki mocsárban található.

Viszont a táj hol lágyan ringó dimbes-dombos, hol vad sziklás, de mindenképpen gyönyörű. Mivel a nap is sütött, az itt töltött 4 nap alatt mindig csodás látványban lehetett részünk. Bár a föld alatt nem süt a nap, a Hegyvidék barlangjait is érdemes meglátogatni, ha az idő engedi.

A Hegyvidéki Nemzeti Park (Peak District National Park) Anglia és a UK legöregebb nemzeti parkja, már több, mint 60 éve alapították. A Tóvidék és a Yorkshire Dales után a harmadik leglátogatottabb nemzeti park Angliában, úgyhogy tömegekre számítottunk július közepén, de hál' Istennek a hétköznapra tervezett kiránduásokon nem találkoztunk sok turistával, sehol sem kellett sorba állni. Igaz, ha szigorúan nézzük, jobbára nem is a nemzeti park hivatalos határain belül mászkáltunk.

Látnivalóból sokkal több van, mint amennyi ebbe a 4 napba belefért, a hivatalos nemzeti park látogatóközpontokat például fel se kerestük, Bakewell, a híres süti városa mellett elmentünk vagy négyszer, időhiány miatt mégsem mentünk be, a híres Black Rock-ot sem másztuk meg, pedig mekkorát piknikezhettünk volna a tetején és még sorolhatnám... Ezúttal lightosabb, hycomat-osabb programokra neveztünk be, amit bármilyen összetételű és hozzáállású családdal könnyű abszolválni. 

Chesterfield

Chesterfield volt a bázisunk, itt szálltunk meg a város nyugati szélén egy háromcsillagos szállodában. Maga a város bűbájos, hagyományos angol óvárosi központtal, és egy kissé idétlenül megcsavart templomtoronnyal. A Szent Máriához és a Mindenszentekhez ajánlott templomot és a tornyát is még a 14. században építették. Kb 45 fokkal meg van csavarodva és majdnem 3 métert dől is. Állítólag a lefedéséhez használt ólomlapocskák a napos oldalon megolvadtak, és ennek köszönheti különleges alakját. Bármi is az oka, kissé Harry Potteresen néz ki.

• 
• 
• 
• 

Lyme Park

Valószínűleg Lyme Park neve nem mond semmit, de ha Pemberley-t említek, akkor sokunknak Jane Austen és a vizes inges Mr Darcy jut eszünkbe, vagyis inkább a hús-vér, ifjú Colin Firth. (Most már másodjára jártam be a parkot, és, sajnos, úgy tűnik, hogy ebből a prototípusból nincs több errefelé.)

Lyme Park a Peak District nyugati szélén található, Manchestertől kb félórányira. Az 1995-ös Büszkeség és Balítélet BBC minisorozat egyik forgatási helyszíneként lett híres-hírhedt. A filmben csak külsö forgatási helyszínként szolgálhatott, mert menetközben megváltozott a ház managementje, és a belső forgatást nem engedélyezték. Így aztán bármennyire is döbbenetesen ismerős ott állni a ház előtt a tónál, vagy sétálni Mr Darcy és Elizabeth Bennett nyomdokain a parkban, a ház belülről teljesen ismeretlen még a legvadabb filmrajongóknak is.

A ház egyébként National Trust birtok, mint a Peak District nagy része is, és a nagyközönség előtt is nyitva áll. Chatsworth után talán itt volt a legtöbb turista, de még elviselhető mennyiségben, bár hatalmas parkolója ellenére nehéz volt helyet találni az autónak.

Lyme Park a Legh család otthona volt több, mint 500 éven át, az ő könyv és festménygyűjteményük tekinthető itt meg, meg jó pár gyönyörű hímzett faliszőnyegritkaság. Thomas Legh-ről is számos tabló látható, hiszen életútja hihetetlen kalandokban bővelkedett: ő volt korának Indiana Jones-a.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

The Heights of Abraham

Nagy Britannia első alpesi stílusú felvonójával juthatunk fel a Matlock Bath felett található Heights of Abraham nevű dombra (Ábrahám-csúcsra). Komoly tervezési munkák előzték meg a kivitelezést, a francia cégnek azonban még is helikopterrel kellett végül a 23 és fél méteres középső támasztó torony részeit a helyére emelni, jelentősen növelve ezzel a kb 1100 méter hosszú, 169 méteres szintkülönbséggel 339 méteres magasságba emelkedő felvonórendszer költségeit.

Parkolni legközelebb a Matlock Bath édes, színes, favázas vasútállomása melletti parkolóban lehetett. Innen a síneken átkelve kellett megközelíteni a felvonó alsó állomását, ahol a retúr jegyeket megvettük. Túrázva is megtehető az út felfelé vagy lefelé, vagy akár oda-vissza is, persze úgy kicsit hosszabb ideig tart.

Eredetileg ólombánya volt a dombtetőn, és a bánya részben természetes, részben ember-vájta barlangja ma is látogatható idegenvezetővel, félóránként induló csoportokban. A dombtetőn található még a Viktória Torony is, ahonnan bámulatos kilátás tárult elénk, bár a barlangtúra végpontjáról talán egy fokkal még szebb.

A tetőn levő komplexum része egy ásvány és fosszília kiállítás, még egy barlang és egy kávéház/étterem is. Ez utóbbit csak a teraszáról nyíló pazar kilátás miatt ajánlom, gasztronómiai élménynek nem alkalmas. Pontosítok: élménynek élmény.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

Chatsworth

Ha már Büszkeség és Balítélet, akkor a 2005-ös Matthew MacFadyen és Keira Knightley főszereplésével készült filmverzióban, Pemberley-t Chatsworth alakítja. A könyvben persze Chatsworth saját jogán szerepel, mint egy korabeli kedvelt úticél, csodás épület.

Chatsworth House a Hegyvidék egyik legimpozánsabb és legtöbbet látogatott kastélya, bár ma is magánkézben van. A hatalmas épületegyüttest hatalmas tájrendezett park veszi körbe, udvarán több éttermet és kávézót is ki lehet próbálni, shopból sem egyetlen van, a parkoló is masszív méretű. Agorafóbiásoknak nem való, de akik a tágas tereket, látványos tér és tájmegoldásokat szeretik, azok kifejezetten élvezni fogják a látogatást.

Mi egy gyors szendvicsebéddel kezdtünk, mivel délután érkeztünk. Sem az ízekre sem az árakra nem volt panasz. és még egy kellemes árnyékos asztalt is találtunk az udvaron. Belépőjegyből többféle is van, házlátogatással illetve anélkül, teljes birtok, vagy csak bizonyos részei - rendelkezésre álló időtől és pénztárcától függően érdemes beruházni. 

A gyerekek és apa imádták a kertben található hatalmas sziklakertet - szikláról sziklára ugráltak, mint valami bakkecske család. Az egész Hegyvidékből ez volt az egyik legkedvesebb élményük.

Mivel ma is lakják, a hatalmas házból kb. 30 szoba látogatható. Jópofa volt felismeri a Büszkeség és Balítéletből az egyes helyszíneket, jellegzetes szobrokat. Persze, nem csak a film rajongóinak érdemes megtekinteni: 16 generációnyi Cavendish rengeteg értékes műkincset halmozott fel. Csodálatosak a kínai tapéták, a bútorok.

A család olyannyira biztos volt a királyi udvar látogatásában, hogy 1694-ben egy királyi tróntermet is építettek, amit persze aztán király sosem használt. Antonio Verrio, az olasz festő, aki a 17. századi Angliába elhozta a barokkot és harminc éven keresztül a királyi család udvari festőjének mondhatta magát, festette a trónterem freskóját. A freskó egyszerűen gyönyörű, de talán attól a legszimpatikusabb, hogy Verrio a legnagyobb ősellenségét is rápingálta a képre: Mrs Hackett, a házvezetőnő immár, mint az Atropos nevű sorsistennő, aki épp elvágja az élet fonalát, vált halhatatlanná ... 

A házban a másik kedvencünk a Fátyolos Vesta Szűz szobra volt - hihetetlen, hogy márványból ilyet tudott faragni Raffaelle Monti.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

Poole's Cavern és Solomon' Tower

 Buxton a vizeiről híres, Angliában járva az itt palackozott ásványvíz szinte kikerülhetetlen. Fürdője egy időben legalább annyira látogatott volt, mint Bath. Buxtonban van Anglia legmagasabban fekvő piactere, és sokáig itt volt található a világ legnagyobb kupolája is - még a londoni Szt. Pál katedrálisnál és a római Szt. Péter bazilikánál is nagyobb. A kupola még mindig itt van, és Európában még mindig a legnagyobb: egész pontosan 44 méter átmérőjű.

Buxton mindezek mellett azért is híres, mert egyben a Hegyvidék kapuja is.

Buxton felett található a Poole-barlang és Salamon tornya. A Poole-barlang egy 2 millió éves mészkőképződmény, és a cseppkövek miatt mentünk. A barlang csak túravezetővel látogatható, de elég sűrűn, kb. 20 percenként indul túra. A shopja és a kávézója pirinyó, de jól felszerelt és finomat főznek, sütnek. A barlangtól több túraútvonal is indul a felette levő fennsíkra és erdőbe, mi a közepesen hosszút választottuk a Salamon-toronyig és vissza. Szükség volt némi parkour-tehetségre, hogy a birka és tehén ürülékek között feljuthassunk, de a látvány fentről minden nehézségért kárpótolt.

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Crich - Tramway Village

Hegyvidéki kirándulásaink közül talán ez volt a legváratlanabb élmény. Nagyjából a semmi közepén van egy kis falu, Crich. Itt pár villamos-megszállott működtet egy villamos múzeumot. A szó szoros értelmében működtet. Az idehozott villamosokat felújítják és rendszeresen megmozgatják a telephelyen létrehozott villamos síneken, ide-oda. A villamosokat napközben többször cserélik, így akár egész nap ide-oda utazgathat az ember a pálya egyik végétől a másikig anélkül, hogy kétszer ugyanarra a villamosra kellene felülni. A belépőjeggyel egy végtelenített felhasználású zsetont is kaptunk, amit az első villamoson jegyre váltottak.

A villamos-falu területén vagy 5 hangárban több kocsiszín, szerelőműhely és egy nagyobbacska múzeum is található. Ez utóbbi a villamos közlekedés fejlődését majd hanyatlását mutatja be évtizedekre lebontva.

Érdemes meglátogatni, nekünk nagyon tetszett, ahogy a múlt század elejének hangulatát épületekkel, villamosokkal és korabeli egyenruhákkal megidézték.

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

 

Manchester a foci városa. Vagy mégsem?

24 órát meglepően könnyű eltölteni egy nem-focirajongónak is a városban, bár kikerülni nehéz a focit. Lépen-nyomon szembejön valamilyen formában. 

Megérkezésünk után rögtön a városközpont felé vettük az irányt. Üres parkolóház szombat délután a belvárosban? Teljesen kihalt utcák? Egy zombiapokalipszis túlélői lettünk ez alatt az 5 perces út alatt a szállodától a belvárosig? Dehogy.

Focimeccs volt. A város közepén levő óriáskivetítőn mi is megszemlélhettük az angol-svéd játszma állását, a pár száz fős összegyűlt tömeggel. A rekkenő hőségre való tekintettel ugyanis az angolok többsége inkább valami légkondicionált pub mélyéről figyelte az eseményeket. Aztán persze a győzelmet is nagyon angolosan sikerült megünnepelni: egy helyi buszjárat tetején ugrálva, üvöltözve és az angol mezt meg zászlót lobogtatva.

Még a focinál maradva: a város majdnem mértani közepén egy egészen fura formájú épületben található a Nemzeti Focimúzeum, ami teljesen szerényen csak a legjobb és legnagyobb focimúzeumként aposztrofálja magát. és teljesen ingyenes, bár adományt elfogadnak. Londonban a Chelsea-nek és az Arsenal-nak is van saját klubmúzeuma, de ennek a nyomába sem érnek. Focirajongó honfitársaim számára talán egy kicsit különlegesebb hely, mint más: Puskás Ferenc egy meze is ki van állítva. 

A Manchester United stadionja is nagy helyi látványosság. Minden nap reggel 8:30-tól este 6-ig tízpercenként indulnak az idegenvezetések, de ha nem mindegy, mikor megy az ember, akkor hetekkel, sőt hónapokkal előre érdemes lefoglalni a megfelelő időpontot. Parkolójában folyamatosan pörögnek a busszal, autóval érkező látogatók.

Minden A Csapat körül forog. Utcanevek, buszmegállók, valószínűleg még az iskolákban is a kötelező tananyag része.

• 
• 
• 
• 
• 

Jó-jó, de ha egyáltalán nem a foci miatt vagyunk itt? Csüggedésre akkor sincs semmi ok. A belváros gyönyörű, nagyszerű pubok, éttermek garmada található benne. A shoppingolás kedvelőinek is van hol eltölteni a napot: a belvárosban is több hatalmas komplexum található. Az Arndale inkább a vastagabb pénztárcájú, míg például a Great Northern a kevésbé vastag pénztárcájú közönséget célozza.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A történelmi városháza gyönyörű viktoriánus épülete sajnos épp felújítás alatt áll, látogatni még pár évig nem lehet, de van helyette két másik klassz hely, ami miatt érdemes Manchesterbe jönni, akkor is ha nem a foci szerelmese az ember (lánya).

A katedrális szóról nekem mindig valami robusztus épület ugrik be - a manchesteri nem ilyen. Kívülről szinte modell faluba illően aprónak tűnik. Kecses, csipkézett tornyával, színeivel babaháznak is beillene. Belépve azonban mégis viszonylag nagy tér tárult elénk. Meglepő módon vagy 20 tiritarkára festett méhecske szoborral is találkoztunk odabent, nemcsak az áhitatos csenddel meg a színes üvegablakokkal. 

Amiért viszont Manchesterben kötöttünk ki ezen a hétvégén, az az IWM North, a Birodalmi Háborús Múzeum-család legészakibb tagja. Sokkal kisebb, mint Duxford vagy a londoni múzeum, és nem annyira látványos, mint a Belfast cirkáló a Tower Bridge lábánál, de számomra talán ez volt a legemlékezetesebb.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Hogy miért?

Mert az emberekről szólt. A mindennapokban bátrakról, akik bármilyen kemény ellenséggel szemben is képesek megnyerni egy kilátástalannak tűnő háborút. A háború, a háborúzás emberi oldaláról, sztorikról, propagandáról, célokról és összetartásról, a művészet és a történelem keveredéséről. És kevésbé a háború technikai kivitelezéséről. 

Viszonylag kevés volt emiatt a háborús eszköz, bár a bejáratnál pont egy T-55-ös, sivatagi színekre festett tank fogadja az érdeklődőket, amit még 2003-ban az irakiaktól zsákmányoltak a brit csapatok.

Maga az épület is világhírű, különböző szárnyaival a világ  töredezettségét próbálja meg szimbolizálni. (Egyébként egy üvegből készült, de darabokra tört teáskanna volt az ihlet forrása.) A múzeum relatíve kis területét egyetlen nyitott térrel, a belső tér magasságával és minden négyzetcentiméter kihasználásával kompenzálja.

Napközben nagyjából óránként vetítenek egy kisfilmet különböző háborús témákban. Ilyenkor az egész múzeum elsötétül, minden falon a kivetítők mennek. Mintha egyetlen hatalmas vászon lenne az egész múzeum. Fantasztikus élmény, mindenkit beszippantott. Az interaktivitás azonban nem merül ki a mozizásban. Egy sereg kipróbálható dolgot helyeztek el a múzeum több pontján, akár a lövészárokban levő lábszaggal is megismerkedhetünk. Mi meg is ismerkedtünk. Hiba volt. Ezt leszámítva, bármikor újra visszajönnénk: a rendelkezésre álló 4 óra alatt kb a standok felét sikerült teljesen bejárni.

Igaz, ebbe a négy órába a mini, de nagyszerű shopjukban való nézegelődés, és a kávézó meglátogatása is belefért.

 

 

 

Azt hittem, ma unatkozni fogok - nyitotta a beszélgetést nagylányunk, mikor múlt péntek este beszálltunk az autóba. És valóban, nem minden leánygyermek ugrana a lehetőségre, hogy egy teljes napot töltsön egy két és fél mérföld hosszú betonplaccon, kerozinszagban és helyenként esőben. De kiderült, hogy az angol királyi légierő nem csak a repülés és a harcászati repülők megszállottjainak, hanem mezei érdeklődőknek, gyerekeknek, felnőtteknek is hatalmas szórakozást tud nyújtani, legyenek azok bármely nem képviselői.

Félreértés ne essék, azért a rajongók voltak többen. Ez mindjárt az érkezéskor megmutatkozott. Egy pénteki munkanapra esett a 2018 Royal International Air Tattoo légibemutató első napja, de félórával az angol mércével mérve hajnali fél nyolcas nyitás után a hozzánk közelebbi oldalon már csak a füves parkolóban volt hely, a biztonsági ellenőrzésre hosszú sorokban vártak az emberek. A repülőtér közvetlen szomszédságában kialakított kempingben kedd óta, mint egy szardíniakonzervben a halak, nyomorogtak a lakókocsikban és a sátrakban az emberek, hogy az érkező és elmenő gépekben is gyönyörködhessenek. A bemutató 3 napja alatt rekordmennyiségű ember, közel 185 ezer, fordult meg a Fairford repülőterén kialakított bemutató terepen.

Sajnos, a pénteki nap legfőbb látványossága, a délután 2 órára meghirdetett 50 gépből álló kötelékrepülés (flypast) elmaradt a mitadisten pont félórásra sikeredett hirtelen vihar és eső miatt, de előtte és utána fantasztikus műsort láthatott a nagyérdemű, reggel 9-től este 6-ig. 

Már aki az eget nézte. A 121 repülő légibemutatója mellett ugyanis a földön is számtalan érdekesség volt. Többek között még vagy 180 kisebb-nagyobb hadi vagy civil repülő, 30 nemzet képviselői. Talán az egyik legmegdöbbentőbb a petrai templommal ékesített farkú jordán gép volt, mögötte a jordán királyi családnak felállított sátorral. Sajnos, a magyar légierő nem képviseltette magát, bár volt egy C17es a pápai NATO bázisról.

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Igazi kuriózumokat is láttunk a statikus gépek között, mint például egy Embraer KC-390es Brazíliából, vagy egy Kawasaki C-2 Japánból, ez utóbbira fel is lehetett menni körülnézni. Hatalmas élménynek bizonyult a RAF Voyagerre való fellátogatás is, igaz, több, mint egy órát kellett soban állni érte, mert valami VIP személyt fogadtak éppen rajta. A Voyageren aztán a pilótafülkébe is beengedték a kellően türelmeseket. Míg egyesek az engedélyezett gombokat próbálgatták, addig a pilótával beszédbe elegyedve kiderült, hogy vezetéséhez egy közel 7000 oldalas kézikönyvet kell bemagolni. Az amerikai légierő bizonyult a legszívélyesebbnek, náluk majdnem minden gépre fel lehetett menni. Ők maguk is felültek némelyik tetejére, mint a verebek a drótra, hogy a bemutatóban gyönyörködjenek. 

VIP-ból egyébként volt rengeteg. Királyi sarjakból nem csak a jordánok jeleskedtek, hanem Michael, a kenti herceg is tiszteletét tette a shown. Kismillió katonai küldöttség, magas rangú katona rótta kimért lépteit az egyes helyszínek között. Nagylányunk majdnem meg is szólította az egyik teljesen egyedül flangáló rendkívüli módon kidekorált tisztet, hogy mégis honnan van ez a rengeteg plecsni, de végül sikerült visszatartani. A lányunkat. A tiszt csak egy komor pillantásra méltatta a privátszféráját vészesen megközelítő gyereket, és haladt tovább a BAE Systems, a legfőbb szponzor, pavilonja felé.

Mi meg a Technozonba. Itt a gyerekekre fókuszáltak ugyanis. Kísérletek, kipróbálni való, építendő dolgok, több VR élményes helyszín is volt a hatalmas sátortető alatt. vezettek repülőgépet, építettek rotort, fejtettek kódokat, játszottak légiforgalmi irányítót, még sorolhatnám. Itt tartott kiselőadást Al Worden, az Apollo XV legénységének egyik tagja, a Holdra lépett 21 ember egyike is, bár a nyitott falú sátorban nagyon kellett figyelni, hogy a kinti robajok ellenére érteni lehessen, amit a kisöreg beszélt.

 A délutáni eső elől a Vintage Village nevű másik hatalmas sátorba húzódtunk be, ahol mintha a második világháború korszakába csöppentünk volna. Lindy hop táncosok nyomtak egy fergeteges előadást, és egy Churchill-nek öltözött színész is előadta híres beszédének egy részletét. Egyébként meg rengeteg korabeli ruhát árultak, fodrászszalon is volt. Egyedül a vendéglátással voltunk elégedetlenek az alatt a félóra alatt, amit itt töltöttünk. Semmirevaló kávé, kissé száraz sütik, nem túl jóképú hotdog meg sült krumpli volt a kínálat.

A cateringre ezt leszámítva nem lehetett panasz, a bemutató területén több helyen is lehetett finomabbnál finomabb dolgokat kapni. De csak készpénzre, és emiatt több helyen is mobil készpénzautomaták voltak kihelyezve.

A fő látványosság azonban mégis a légibemutató volt. Leírhatatlan érzés és látvány volt, amikor az ukrán Szu-27es szinte függőlegesen kb. 1 kilométerre felment, majd kikapcsolta a hajtóművét. Cirka 60,000 ezer ember figyelte néma csendben, lélegzetvisszafojtva az eget. Aztán amikor az újra bekapcsolt hajtóműveknek hála elzúgott előttünk a gép, örömmel vettük tudomásul a (szerencsére) ideiglenes halláskárosodást is. Az angol királyi légierő légi akrobatái, a Red Arrows most is fantasztikus showt adott a nézőknek, és az olasz Frecce Tricolori csoport is lenyűgöző mutatványokat hozott az Air Tattoo-ra, hogy csak a két leghíresebbet említsem.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 A légibemutatók lezárását követően még shoppingolgattunk némi polóneműt, de annyi szuper dolog volt, hogy egy vagyont ott lehetett volna simán hagyni. 

Még a közlekedésről pár szó: rendkívül jól szervezett volt egész nap. Az összes környező autópályától kijelölt utakon lehetett eljutni az ahhoz legközelebbi parkolókba, folyamatosan figyelték a forgalmat és torlóddás esetén az előre kijelölt alternatív útvonalakra kezdték el átterelni az autósokat. A mezőn, ahol parkoltunk, a főútvonalnak kijelölt részre fapallós utat tettek le, a parkolóutcákat rövidebbre nyírt/lelapított fűcsíkokkal jelölték ki. Számtalan önkéntessel vezérelték az autókat, embereket az utakon és a bemutató területén is. A híresebb vagy valamiért különlegesebb bemutatók előtt adott helyszíneken körbejártak és hangosan felhívták rá a jelenlevők figyelmét, hogy ha érdekli őket, most menjek ki, és nézzenek az égre. A reptér területén kb 5 percenként csuklós buszok jártak, mint helyi járat, a bemutató terület egyik végétől a másikig, több megállót érintve, teljesen ingyen.

És végül, de egyáltalán nem utolsósorban, megemlíteném a rádiót. Az Air Tattoo ideje alatt, a fairfordi reptéren és annak közelében lehetett fogni a saját készítésű adásukat mindhárom bemutató napon, a bemutató forgalmát érintő helyi közlekedési hírekkel, zenével, kommentárokkal és pilóta és egyéb érdekes interjúkkal.

 Szuper nap volt, reméljük nem száz évet kell várnunk az ismétlésre.

 

 

 

 

 

 

Leavesdentől, a Warner Brothers Studiotól egyáltalán nincs messze Marlow, egy helyes kisváros a Temze partján.

A központban parkoltunk, és gyalogosan indultunk a Temze irányába. A parton jó hosszan egy szép árnyas sétány húzódik és majdnem minden parti háznál hajók/jachtocskák parkolnak a vízen. Igazán kellemes környék, az angol evezősport egyik fellegvára.

Nekünk mégsem a part és a házak tetszettek a legjobban, hanem a híd és a hídon levő pár magyar szó. Nem is gondolná az ember, mennyit jelent pár betű és egy ismerős látvány: otthon, távol az otthontól.

William Tierney Clark, vagy ahogy mi tanultuk: Clark Vilmos, 4 hídja közül mára már csak 2 áll: Marlowban és Budapesten a két Lánchíd. A marlowi függőhíd volt a prototípus, amiből a mi Széchenyink rendelt egy ici-picit nagyobbat.

• 
• 
• 

Mondjuk, a marlowi Lánchídon közlekedni megagáz. Egy sávos, de nem ez a gond, hanem hogy a felhajtásnál olyannyira leszűkítik mesterségesen, hogy gyakorlatilag csak lépésben, és úgyis csak a Szentlélek segítségével lehet átjutni a 'hágón'. 

Ha valaki a közelében jár, mégis érdemes egy kis kitérőt tenni érte.