Kirándulások Angliában

"A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el." Szt. Ágoston

Hosszú hétvége a Wight-szigeten

2019. május 19. 17:34 - Ágoston K

 img_20140503_143839.jpg

Mi a közös Viktória királynőben, Jimmy Hendrixben, az impresszionista Manet-ben és Bear Gryllis-ben?

Valamilyen módon mind szorosan kötődnek a Wight-szigethez, Anglia legnagyobb szigetéhez, ahol még nincsenek szürke mókusok, és ahol a világon a legtöbb szellem lakik. Azt mondják, a Wight-sziget Anglia kicsiben: itt minden megtalálható, ami Angliában is: hegyek, völgyek, strandok, várak - csak sokkal kisebb méretben. A legnagyobb városa is csak 30 ezres.

Szállást Chale-ben, egy kis falucskában foglaltunk, a Wight Mouse Inn-ben. A fogadónak több mint 400 éves történelme van, ez a fürdőszobán meg is látszott egy kicsit. Ezt leszámítva nagyon jó szolgálatot tett nekünk: a kaját és a helyi sört imádtuk és a csillagtúrás útitervünknek is teljesen megfelelt. 

Nem mintha a Wight-sziget olyan nagy lenne... a 2 legtávolabbi, megközelíthető pontja is kb 40 kilométer egymástól. Viszont ezen az alig 380 km2-en a legnagyobb a helyi látványosságok népsűrűsége egész Angliában, talán Londont leszámítva. Legalábbis ez volt a benyomásunk, amikor az utat terveztük. Annyi minden látni- és csinálnivaló van itt, egy teljes hét is kevés lenne rá.

Többféle kompos megoldással is el lehet jutni a szigetre. A leggyorsabb gyalogosan felszállni a légpárnás kompra Portsmouthban és negyedóra (!) alatt ott is van az ember a Wight-szigeten. Mi a Southhamptonból induló Red Funnel komppal, autóval mentünk: nagyon kényelmes helyünk volt a kb. egy órás út alatt. A kompjegyek megvásárlásakor nagy kedvezménnyel lehetett hozzájutni több helyi látványosság belépőjéhez is. 


Első nap a Carisbrook Castle meglátogatásával kezdtünk.

Bár Carisbrook története az 1200-as évekig nyúlik vissza, még az 1900-as évek elején is lakta a királyi család: Beatrice hercegnő kedvenc nyári tartózkodási helye volt. Neki köszönhető, hogy a vár ma is lakható állapotban van, még egy szép kert is került a falakon belülre, amit nemrég felújítottak.

Leghíresebb lakója azonban a várnak mégsem Beatrice, hanem I. Károly volt, akit egy ideig itt tartottak fogva. Hálószobája ma is majdnem teljesen változatlanul látható. Állítólag olyan kövér volt, hogy amikor megpróbált elszökni, beszorult a rácsok közé - többször nem is próbálkozott. 

A gyerekeket a vár története is lekötötte, meg a keresős játék, amit a vár termeiben kellett végigjátszani. Egy sor dolgot ki lehetett próbálni, középkori hangszereket, játékokat, meg persze a sodronysisakot és vértet is. 

De még ennél is érdekesebbnek találták a csacsikat. 

A várba a 16. század óta egy csacsi-hajtású kerék segítségével hozták fel a vizet a vár közepére fúrt kútból. Ma is lakják csacsik a várat, de elődeikhez képest nagyon jó dolguk van. Négyen vannak, egy helyi hagyomány miatt mindnek J-vel kezdődik a neve, és az összesen 4 darab, óránkénti bemutatót számítva, fejenként kb 2 percet dolgoznak naponta. Arra is milyen nehéz rábeszélni őket! 

A vár másik nevezetessége, hogy a Nagy-Britanniában honos 14-féle denevér közül 9 itt költ. Nyáron éjszakai túrákat is szerveznek denevér-lesre.

Egy gyors ebédet követően Havenstreet felé vettük az irányt, ahol az Isle of Wight Steam Railway fő állomása található. 


A Wight-szigeten lévő gőzös vasútvonalak hossza egészen az 50-es évekig meghaladta az 55 mérföldet, ma már csak 5 mérföldnyi maradt. Havenstreet a meglévő vonal közepén helyezkedik el, de ez a főállomás. A májusi hétköznap ellenére a délutáni körjárat, amire mi is vállalkoztunk, teljesen tele volt. Amíg a vonatra várakoztunk, a helyi vasúttörténeti kiállítást néztük meg. Kb félóránk volt nézegelődésre - ez édes kevés arra a rengeteg, mindenféle korú és fajtájú mozdonyra, vagonra, ami itt található. 

A vasútvonal erdőkön, mezőkön keresztül vezetett. Az erdőkbe benézve teljesen lila, liláskék volt az aljnövényzet: harangvirágok virágoztak mindenütt. A mezőkön meg tízesével láttunk mezei nyulakat. Barna, nagyfülű barátaink egyáltalán nem féltek a vonattól. Vidáman ugrabugráltak jobbra-balra, hipp-hopp, néhol 1-2 méterre is simán megközelítették a tovapöfögő vonatot.

Maga a vonat is nagy élmény, csuda kényelmes volt. Gyönyörűen restaurált, peronról nyíló, faborítású fülkékben helyezkedtünk el, vastagon párnázott üléseken.  

A nap zárásaként, még vacsi előtt, lementünk a tengerpartra Ventnornál. A belvárosban parkoltunk le, és lesétáltunk a partra. Ventnor nagyon helyes kis tengerparti város, igazi Viktoriánus tengerparttal. Megcsodáltuk a kert-tervezett vízesést, és dobáltuk a kavicsokat a tengerbe, mint annyian mások a parton 

Volt egy jópofa Fish&Chips árus a kis mólón. Emberek jöttek, leparkoltak a tengerparton, és az autóból a tengert és a naplementét bámulva költötték el a helyben vásárolt halvacsorát. 

A második napon sem volt sokkal fényesebb az idő, hiába volt május. De legalább nem esett. 

A szigeten 4 (380 km2-en 4!) vidámpark-jellegű intézmény van, a 3 nap alatt mi is ki szerettünk volna próbálni legalább egyet. A szállásunk a Blackgang Chine-hoz volt a legközelebb, ami a legnagyobb vidámpark a szigeten - kb 5 perc volt autóval. Igaz, nyitás után nem sokkal mentünk, de se a parkolóban, se a parkban nem volt nagy tömeg. Kicsi se. 

A beléptető hölgyekkel beszélgetve kiderült, hogy a szigetre gyakorlatilag csak nyári hétvégéken jönnek az angolok, és egy kevés külföldi turista, szóval hétköznap, iskolaidőben, pár helyi családot leszámítva alig van valaki. Ennek megfelelően a belépő is kb feleannyiba is kerül, mint mondjuk LEGOLAND-ba. A park egyébként nagyon tetszett nekünk - bár kicsit furi volt, hogy alig találkoztunk másokkal. 

Ez Anglia legrégebbi vidámparkja. Egy helyi család tulajdonában van már évtizedek óta, láthatóan nagy gondot fordítanak rá, folyamatosan újítanak fel/cserélnek le dolgokat. Viszonylag nagy területen fekszik. Egy hatalmas tájrendezett, virágos park a tengerparton, helyenként lélegzetelállító kilátással a partvonalra. 


A park több részből áll, de egy nap alatt végigjárható. A családból mindenkinek más volt a kedvenc része, de abban egyet értettünk, hogy viszonylag sok a néznivaló (még kiállítások is voltak), és kicsit kevesebb a csinálnivaló. Mivel sehol nem volt sor, ezért ami tetszett, azon többször is mentünk, lecsúsztunk.

A csokizó a Kalózföld szélén, ha valaki erre jár, kihagyhatatlan: isteni házi készítésű bonbonokat árulnak. A Vadnyugati falut is nagyon élveztük. Az egyik helyiségben méretre lehetett próbálni a koporsókat is - ízig-vérig angol humor... 


Dinoszauruszokkal 2 helyen is találkoztunk - egy barlangban és a Restricted Area 5-ban (5. számú elzárt terület). Az előbbiben egy mérlegre állva megtudhattuk, hogy a barlang belsejében lakó dinócsaládnak mire lennénk jók: a nagyfiú max. egy nasizásra lenne alkalmas, a kiscsaj és én már előételek is lehetnénk, de édesapa tuti főétel lenne a dinómenün.:-) Az elzárt területen életnagyságú/közel életnagyságú, mozgásérzékelős dinószobrok ijesztgettek és spricceltek minket, és minden arra haladót. Ez tényleg jópofa volt, főleg a táblák voltak nagyon viccesek.


Volt egy kis mozi (A Wight-élmény) is, ahol egy virtuális helikopteres túrára vittek a sziget felett - ez mondjuk felejthető, bár a sziget tényleg gyönyörű felülről.

Volt egy kiállítás a part eróziójáról, ahogy a földcsuszamlások alakítják a partvonalat. Bementünk az egyik terembe megnézni egy kisfilmet.Megálltunk a korlátnál középen, meg a hátsó falnál, de még ekkor sem gyanakodtunk. Aztán egyszer csak a film közepén a narrátor kiabálni kezdett, hogy 'Úristen! Nézzétek, megindult a föld megint!'  Futott, ki merre látott...

A Blackgang Chine-ba szóló családi belépőnk egy akciónak köszönhetően egy másik parkra is érvényes lett volna még egy hétig, fejenként 1 font befizetése mellett. Arra, sajnos, már nem jutott időnk, hogy kihasználjuk.

Délután 4-kor a család teljesen kimerülten ült az autóba, de édesapában még működött az elem. Minket a parkolóban hagyva mászott fel a Szent Katalin kápolnához (St Catherine's Oratory), a sziget egyik legmagasabb pontjára. 


A harmadik napon végre kisütött a nap. Mindjárt másképp indult így a reggel, verőfényben. Érezhetően többen voltak az utakon, meg úgy általában mindenhol: szabad reggelizőasztalt is alig találtunk a fogadóban. 

Reggeli után az utunk a Wight-szigeti állatkertbe vezetett, amit egy régi viktoriánus erődöt átalakítva hoztak létre. Kívülről még mindig inkább egy katonai létesítményre hasonlít, hiába festettek rá állatos képeket. Viszont, minden rosszban van valami jó, az erőd stratégiai helyzeténél fogva az egyik legszebb (homokos) strand felett található.

A budapestinél kisebb, de családiasabb hangulatú állatkert elsősorban lemurokra és tigrisekre specializálódott. Ezekből több és többféle is van. A lemurok etetése, és az étkezési és egyéb szokásaikról tartott kiselőadás nagyon jópofa helyi látványosság. A tigriseknél meg az tetszett nagyon, hogy plexiből építettek egy beugrót, és gyakorlatilag be lehet állni a tigrisek közé. Félelmetes érzés.

De legjobban a szurikáták és az oroszlánok fogtak meg minket. A nagyon ritka fehér oroszlánok közül 2 is található itt: egy fiú meg egy lány. (Magyarországon egyébként csak Nyíregyházán, no meg most már Szegeden is van fehér oroszlán.) A szurikáták meg úgy jófejek, ahogy vannak. A gyerekek végtelen ideig el tudták volna nézni a homokos kifutójukban zajló jövés-menést.

A kb 3 órás ott-tartózkodásba az is belefért, hogy az állatkert/erőd D-napon betöltött szerepéről készült minikiállítást is megnézzük. Ez utóbbi, bár érdekes volt, korántsem olyan színvonalú, mint az állatkert maga.

Mikor kijöttünk, még lementünk a tengerpartra egy kicsit sétálni, majd autóba ültünk és átgurultunk Godshill-ba. A falu központjában van egy nagyobbacska, ingyenes parkoló, mi is ide tettük le az autót. Ez volt az első hely a 3 nap alatt, ahol nehéz volt parkolóhelyet találni. Nyüzsgött ez a kis falucska az élettől.

A parkoló mellett rögtön egy kávéház található, isteni finom ebédet adtak. Minden morzsa elfogyott, és még a helyi fagyit is megkóstoltuk. Jó:-)

Aztán kicsit bóklásztunk még a helyi boltocskákban, majd a godshill-i modellfalu felé vettük az irányt. 

Egy megszállott család 1:10-es arányban megépítette az egész falut (Godshill-t), a shanklini régi faluközpontot, meg a híres helyi szurdokot. Igazi, de miniatűr téglákból,kövekből meg cserepekből, helyenként nádtetővel, igazi malterrel. Telepítettek még fákat, cserjéket és virágokat, és azokat is méretarányosan alakították ki. És tették mindezt 35 évvel ezelőtt. Azóta a kert fantasztikusan összeért - csodaszép látvány. Még egy működő kisvasutat is láttunk - hihetetlen, de közel 1.5 mérföldnyi vasútvonalat fektettek le érte. 

A nap végén meg átautóztunk East Cowes-ba, hogy újra behajózzunk - ezúttal Southhampton fele. Nehéz szívvel vettünk búcsút, hiszen annyi mindent meg szerettünk volna még nézni a szigeten. A drámai Needles-erődöt, az Osborne-kastélyt, a többi vidámparkot... 

img_20140503_190943.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekekkelangliaban.blog.hu/api/trackback/id/tr4014803496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.