Kirándulások Angliában

"A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el." Szt. Ágoston

24 óra Manchesterben

2018. július 27. 22:57 - Ágoston K

dsc_9925.JPG

Manchester a foci városa. Vagy mégsem?

24 órát meglepően könnyű eltölteni egy nem-focirajongónak is a városban, bár kikerülni nehéz a focit. Lépen-nyomon szembejön valamilyen formában. 

Megérkezésünk után rögtön a városközpont felé vettük az irányt. Üres parkolóház szombat délután a belvárosban? Teljesen kihalt utcák? Egy zombiapokalipszis túlélői lettünk ez alatt az 5 perces út alatt a szállodától a belvárosig? Dehogy.

Focimeccs volt. A város közepén levő óriáskivetítőn mi is megszemlélhettük az angol-svéd játszma állását, a pár száz fős összegyűlt tömeggel. A rekkenő hőségre való tekintettel ugyanis az angolok többsége inkább valami légkondicionált pub mélyéről figyelte az eseményeket. Aztán persze a győzelmet is nagyon angolosan sikerült megünnepelni: egy helyi buszjárat tetején ugrálva, üvöltözve és az angol mezt meg zászlót lobogtatva.

Még a focinál maradva: a város majdnem mértani közepén egy egészen fura formájú épületben található a Nemzeti Focimúzeum, ami teljesen szerényen csak a legjobb és legnagyobb focimúzeumként aposztrofálja magát. és teljesen ingyenes, bár adományt elfogadnak. Londonban a Chelsea-nek és az Arsenal-nak is van saját klubmúzeuma, de ennek a nyomába sem érnek. Focirajongó honfitársaim számára talán egy kicsit különlegesebb hely, mint más: Puskás Ferenc egy meze is ki van állítva. 

A Manchester United stadionja is nagy helyi látványosság. Minden nap reggel 8:30-tól este 6-ig tízpercenként indulnak az idegenvezetések, de ha nem mindegy, mikor megy az ember, akkor hetekkel, sőt hónapokkal előre érdemes lefoglalni a megfelelő időpontot. Parkolójában folyamatosan pörögnek a busszal, autóval érkező látogatók.

Minden A Csapat körül forog. Utcanevek, buszmegállók, valószínűleg még az iskolákban is a kötelező tananyag része.

Jó-jó, de ha egyáltalán nem a foci miatt vagyunk itt? Csüggedésre akkor sincs semmi ok. A belváros gyönyörű, nagyszerű pubok, éttermek garmada található benne. A shoppingolás kedvelőinek is van hol eltölteni a napot: a belvárosban is több hatalmas komplexum található. Az Arndale inkább a vastagabb pénztárcájú, míg például a Great Northern a kevésbé vastag pénztárcájú közönséget célozza.

történelmi városháza gyönyörű viktoriánus épülete sajnos épp felújítás alatt áll, látogatni még pár évig nem lehet, de van helyette két másik klassz hely, ami miatt érdemes Manchesterbe jönni, akkor is ha nem a foci szerelmese az ember (lánya).

A katedrális szóról nekem mindig valami robusztus épület ugrik be - a manchesteri nem ilyen. Kívülről szinte modell faluba illően aprónak tűnik. Kecses, csipkézett tornyával, színeivel babaháznak is beillene. Belépve azonban mégis viszonylag nagy tér tárult elénk. Meglepő módon vagy 20 tiritarkára festett méhecske szoborral is találkoztunk odabent, nemcsak az áhitatos csenddel meg a színes üvegablakokkal. 

Amiért viszont Manchesterben kötöttünk ki ezen a hétvégén, az az IWM North, a Birodalmi Háborús Múzeum-család legészakibb tagja. Sokkal kisebb, mint Duxford vagy a londoni múzeum, és nem annyira látványos, mint a Belfast cirkáló a Tower Bridge lábánál, de számomra talán ez volt a legemlékezetesebb.

Hogy miért?

Mert az emberekről szólt. A mindennapokban bátrakról, akik bármilyen kemény ellenséggel szemben is képesek megnyerni egy kilátástalannak tűnő háborút. A háború, a háborúzás emberi oldaláról, sztorikról, propagandáról, célokról és összetartásról, a művészet és a történelem keveredéséről. És kevésbé a háború technikai kivitelezéséről. 

Viszonylag kevés volt emiatt a háborús eszköz, bár a bejáratnál pont egy T-55-ös, sivatagi színekre festett tank fogadja az érdeklődőket, amit még 2003-ban az irakiaktól zsákmányoltak a brit csapatok.

Maga az épület is világhírű, különböző szárnyaival a világ  töredezettségét próbálja meg szimbolizálni. (Egyébként egy üvegből készült, de darabokra tört teáskanna volt az ihlet forrása.) A múzeum relatíve kis területét egyetlen nyitott térrel, a belső tér magasságával és minden négyzetcentiméter kihasználásával kompenzálja.

Napközben nagyjából óránként vetítenek egy kisfilmet különböző háborús témákban. Ilyenkor az egész múzeum elsötétül, minden falon a kivetítők mennek. Mintha egyetlen hatalmas vászon lenne az egész múzeum. Fantasztikus élmény, mindenkit beszippantott. Az interaktivitás azonban nem merül ki a mozizásban. Egy sereg kipróbálható dolgot helyeztek el a múzeum több pontján, akár a lövészárokban levő lábszaggal is megismerkedhetünk. Mi meg is ismerkedtünk. Hiba volt. Ezt leszámítva, bármikor újra visszajönnénk: a rendelkezésre álló 4 óra alatt kb a standok felét sikerült teljesen bejárni.

Igaz, ebbe a négy órába a mini, de nagyszerű shopjukban való nézegelődés, és a kávézó meglátogatása is belefért.

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekekkelangliaban.blog.hu/api/trackback/id/tr2714133547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jagdpanther 2018.07.30. 12:16:38

A lényeg a vége felé van :)
Amúgy eléggéb ‘chav’ város, nem szeretik a külföldieket, kiveve az indianokat..
De emiatt a muzeum miatt le fogok ugrani hamarosan!

Ágoston K 2018.07.30. 12:45:52

Jaja, egyetértek:-) Remélem, tetszeni fog Neked is. Egyszer még én is szeretnék visszamenni, megnézni alaposan a másik felét is.